Nevezhetnénk őket inkább hordható lejátszóknak, mert hordozni a 20 kilogrammos boombox rádiósmagnót is lehet, de a hordhatóról általában a mai okos termékek jutnak az ember eszébe. Kabátban elrejthető mini orsós magnót a kémek is használtak a hidegháború folyamán már a múlt század hatvanas éveitől kezdve, de a minőséginek mondható hordozható, vagy inkább hordható zenehallgatást a walkman megjelenésétől számítják. 1979-ben jelentette be a SONY a sétálómagnót, de valójában Andreas Pavel már 1972-ben kifejlesztett egy kazettás magnót, amit hordható öv formájában lehetett használni és Audiobelt néven futott. Perben is állt a SONY céggel egészen 2003-ig.
A Walkman a Sony alapítójának és vezérigazgatójának, Akio Moritának köszönhető. A születésére két verzió létezik. Az első szerint Morita megbízta mérnökeit, hogy dolgozzanak ki egy lejátszót, amely lehetővé teszi kedvenc Verdi operáinak hallgatását útközben (a felső vezető gyakran járt üzleti útra). A második verzió szerint a Walkman a hangrögzítők fejlesztésével foglalkozó osztály mérnökeinek ötlete, akiket azzal fenyegettek, hogy ha nem találnak ki valami áttörést hozó terméket, akkor átkerülnek a videotechnikai részleg alárendeltségébe.
A Sony mérnökei egyszerű és logikus lépést tettek: a Pressman TCM-600 profi diktafont vették alapul és adaptálták a consumer piac számára: megszabadultak a felvételi funkciótól és fejhallgató-csatlakozókkal szerelték fel. A Sony kazettás lejátszója volt a kiindulópont a hordozható audió robbanásszerű terjedéséhez, és ebben szerepet játszott a sikeres marketing is. Hamarosan számos márka kínálta a kazettás lejátszókat, mindenekelőtt főleg japán cégek, akik a 80-as és 90-es években uralták az audioeszközök piacát – Sony, Panasonic , Sharp, Toshiba, Aiwa … Európában a Philips volt a vezető gyártó, de még a szocialista blokkban is próbálkoztak. A sétálómagnók funkcionalitása folyamatosan javult: oda-vissza játszás, távirányító, LCD-kijelző, beépített rádió, valamint egyre könnyebbé váltak.
Persze voltak, akik le szerették volna váltani a kompakt kazettát a mikro kazettával. A fenti képen láthatjuk az Aiwa HS-M2 készüléket 1982-ből, amivel kicsit lendítettek a formátum piacán, de nem sikerült áttörést elérni, hiába volt kisebb, mint egy Walkman.
1984-ben a Sony bemutatta az első hordozható CD-lejátszót – a Discman D-50-et. Az eszköz vastagsága nagyjából olyan volt, mint négy szabványos CD-tok egymásra pakolva. A Sony az 1990-es évek elejéig Discman név alatt, ezt követően pedig Walkman márkanévvel is értékesítette őket. A hordozható CD-lejátszók egyik sürgető problémája a rázkódás és más mechanikai behatások iránti érzékenység volt. Nem lehetett zenét hallgatni menet közben, mert megszakadt a lejátszás pár másodpercre. Később megjelent az anti-shock rendszer, amely egy pufferben tárolta a dalok részleteit, ezért rázkódás esetén a zene a beépített memóriából szólt.
A CD-lejátszók népszerűségének csúcsa a kilencvenes évek második felére és a kétezres évek elejére tehető, és természetesen megint a japán gyártók jártak az élen – elsősorban a Sony és a Panasonic. Európában a Philips uralta a piacot, de a gyártók keresték az új megoldásokat. A kazetták és CD-k alternatívájaként a Sony kifejlesztette a MiniDisc optikai lemezformátumot, amelyet 1992-ben debütált, de nem akart versenyezni a CD lemezzel. A fő üzenete az volt, hogy a hordozó kisebb mérete miatt a CD-lejátszók egyik komoly problémáját oldotta meg. Mivel a Discman elég nagy volt, nem fért el minden zsebben, de a MD Walkman már igen.
A Philps és a Panasonic a MiniDisc formátumra adott válaszként kifejlesztette a DCC rendszert, ami normál audió kazettára rögzített digitálisan. Természetesen ebből is készült hordozható verzió, kicsit robusztusabb volt mint a hagyományos sétálómagnók. Rövid életű lett, 1996-ban már meg is szűnt a formátum, egyedül Hollandiában tudott komolyabban elterjedni.
A SONY még a főleg stúdiótechnikában használt forgófejes DAT-ból is készített hordozható verziót. 1990-ben dobták piacra az elsőt TCD-D3 típusszámmal, bár ez volt a legnépszerűbb DAT Walkman, ez ebben a kategóriában pár ezer darab eladását jelentette.
A 2000-es évek elején az MP3 formátum igen nagy népszerűségnek kezdett örvendeni. A gyártók annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani a trendekkel, a CD-lejátszókat a lemezre rögzített MP3 fájlok olvasásának képességével látták el. Sok zenekedvelőnek tetszett, hogy egy CD lemezre akár 8-10 album is ráfért – annak ellenére, hogy a hangminőség romlott.
Figyelemre méltó áttörést jelentett a 2000-ben megjelenő Creative Nomad Jukebox, amely akkoriban lenyűgöző beépített 6 GB-os merevlemezzel rendelkezett. 2001-ben pedig egy másik jelentős esemény történt: az Apple piacra dobta az iPod első generációját, beépített 5 vagy 10 GB merevlemezzel. Az évek során az iPod színes érintőképernyőt és beépített kamerát kapott, valamint App Store támogatást kínált az ügyfeleknek. Ezzel elindultak a 21. század mechanika nélküli lejátszói, amik már a legkisebb zsebben is elfértek.
Megjelentek a flash memóriával rendelkező MP3 lejátszók, melyek szegmensében a koreai cégek, főleg a Samsung és az iRiver jeleskedtek, de megszámlálhatatlan gyártó létezett. Ezen eszközök ára egyre alacsonyabb lett, a beépített tároló kapacitásuk pedig évről évre nőtt. 2006 környékén már volt olyan, amelyik videó anyagot is lejátszott, szét lehetett csúsztatni és 2 darab beépített hangszóróval rendelkezett ( lenti kép bal felső sarok ).
2007-ben egy másik jelentős esemény történt, amely megváltoztatta a hordozható elektronika világát: az Apple bemutatta az iPhone-t, amely később az okostelefonos zenehallgatás mozgatórugója lett. Ezt nem csak a “minden az egyben” eszköz használatának kényelme, hanem a streaming szolgáltatások későbbi megjelenése is elősegítette, mint például a Spotify és az Apple Music. Természetesen már ez előtt is lehetett zenét hallgatni telefonról, de az Apple készülékének érkezése volt a fordulópont.
Az okostelefonok átvették a hatalmat a hordozható zenehallgatás világában, de napjainkban is van kereskedelmi forgalomban MP3 lejátszó, Discman és normál kazettás Walkman. Sőt, megjelentek az audiofil zenelejátszók, amik telefon méretben produkálnak elképesztő hangminőséget, ilyeneket látunk a nyitóképen.
Lázár Tibor
Források: avprogear.com, pult.ru, cnet.com, just-cassette.com, saját gyűjtemény
