BUÉK2021Kikapcs

Egy kicsit mégis lesz éjféli mise Szegeden – csak kicsit másképp

Egyetlen szegedi sem marad karácsonyi üzenet nélkül – az éjféli mise az online térbe költözik. Az ünnepi gondolatoknak ezúttal december 24-én, éjfélkor a Rádió 88 ad otthont. A jó kívánságokat most is Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanád Egyházmegye püspöke ismerteti.

Kiss-Rigó László a szentmise helyett idén 15-20 percben fogalmazza meg üzenetét és gondolatait, amelyet a szegediek az FM 95,4-en, a rádió weboldalán és persze az applikációnkon keresztül is követhetnek majd.

Fotó: Szabó Dávid

“A Rádió 88 hosszú éveken át élőben közvetítette az éjféli misét, ám idén a koronavírus-járványra való tekintettel erre is, mint, ahogyan sok minden másra egy alternatív megoldást kellett kitalálni, ezért döntöttünk úgy, hogy 24-én éjfélkor néhány percben most is teret adunk a karácsonyi üzenetnek” – emelete ki Bagdi Zoltán, marketing vezető, aki mindeközben azt is elmondta, hogy: ugyanezen a napon 16:00 órától a hagyományoknak megfelelően a Rádió 88 reklám és hírmentes műsorrendre áll át és csak karácsonyi zenéket játszik majd, ami reményeik szerint megfelelő hátteret biztosít a közös készülődéshez és ünnepléshez.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb