BUÉK2021Sport

Rászoruló családokon segített a Szedeák

A Naturtex, valamint az SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapatának játékosa, Darrin Govens felajánlásával két, az ÁGOTA Alapítvány valamint a Karitász által támogatott rászoruló családnak tették szebbé adományaikkal a karácsony ünnepét.

Varga Máriának és három gyermekének párnákat és takarókat, valamint játékokat adtak át, míg a kosárlabdát kedvelő Attilát Darrin egy kosaras cipővel és egy labdával lepte meg. Az amerikai irányító egyúttal meghívta a teljes családot a következő olyan mérkőzésükre, amelyekre már nézők is bejöhetnek.

Bagi Bence és párja új, közös életét kezdheti hamarosan 2 hónapos kislányukkal. Ebben egy mikrohullámú sütővel, pelenkákkal, gyermekruhákkal és párnával, takaróval segítette őket a szegedi kosárlabdacsapat.

“A Szedeák minden évben szervezett adománygyűjtő akciókat, de ezt a koronavírus idén felülírta. Darrin mindenféleképpen szeretett volna segíteni, ezért a csapat gyűjtést szervezett, és a Naturtex is komoly felajánlást tett, így egy nagyon szép csomagot adhattak át a két családnak” – mondta el a klub technikai vezetője, Bonifert Ferenc.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

“Gyermekként mindig azt mondták nekem, amikor tudsz, segíts. A középiskolában és az egyetemen is olyan edzőim voltak, akik erre neveltek, adni pedig mindig egy nagyon jó érzés. Az egyik legjobb dolog, amikor láthatod a mosolyt azoknak az arcán, akiknek segíthetsz. A magam útján szeretnék visszaadni valamit Magyarországnak, hiszen pár éve már itt élek, magyar állampolgár is vagyok. Bármilyen apróságnak is tűnik mindez, örömmel segítek” – mondta Darrin Govens, a csapat játékosa.

Forrás: Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapat hivatalos Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb