Sport

MOL – Pick Szeged: a klub június 30-ig meghosszabbította Martin Stranovsky szerződését

Szeptember óta erősíti a MOL – Pick Szeged csapatát a szlovák válogatott balszélső, Martin Stranovsky, akinek eredetileg december 31-ig szólt a szerződése a csapatban. Ennek meghosszabbításáról döntött a klub 2021. június 30-ig.

“Martinnal elégedettek voltunk és nagy szükségünk van rá, így 2021. június 30-ig meghosszabbítottuk a szerződését, azaz az idény végéig minket erősít majd” – jelentette be Kiss Bence, a MOL-Pick Szeged cégvezetője. A válogatott balszélső elmondta, nagyon örül a döntésnek, és várja már a következő év kihívásait.

Fotó: pickhandball.hu

“Már amikor Szegedre érkeztem, elmondtam, hogy hatalmas lehetőséget kaptam az élettől, Európa egyik legjobb csapata hívott, hogy segítsek. Nagyszerű helyre, kiváló közösségbe kerültem, így örömmel írtam alá a szezon végéig szóló szerződésemet. Nagyon várom, hogy januárban újból munkához lássunk, és elvégezzek egy olyan alapozást, amelytől még jobb, még eredményesebb lehetek. Bízom benne, hogy hamarosan visszatérhetnek majd a szurkolóink is a lelátóra, mert nagyon szeretnék előttük is játszani, és megtapasztalni azt a hangulatot, amelyről híres az újszegedi sportcsarnok” – nyilatkozta Martin Stranovsky.

Forrás: pickhandball.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb