BUÉK2021Szegedi Arcok

Szegedi Erika, főboszi: a megpróbáltatások éve lesz 2021

2020: ég veled (végre). 2021: reméljük, sokkal jobb leszel! Rengeteg járványügyi és gazdasági prognózis jelent meg nálunk a jövő évre vonatkozóan, most azonban egy kicsit más, könnyedebb és ezoterikusabb vizekre evezünk: szilveszterre készülve felhívtuk Szeged közismert jósnőjét, az egykori Szegedi Boszorkányfesztivál főszervezőjét, az Európa Főboszorkányává választott Szegedi Erikát, hogy feltegyük neki a nagy kérdést…

…milyen lesz 2021?

Izgalmas Szeged 365 interjú következik, akkor is, ha hiszel az ezotériában és akkor is, ha nem. “A semmittevés éve volt 2020, nagyon sok tanulsággal és nélkülözéssel” – kezdte a beszélgetésünket a kedvenc Boszink, aki szerint egy valamire jó volt a mögöttünk álló 12 hónap: megtanította a szegedieknek, mennyire sokat jelent a család, erősödött az összetartás, jobban figyelünk egymásra.

Hogy milyen lesz 2021?

Ennek kapcsán nem szolgált túl jó hírekkel Erika, szerinte a jövő év még egy kicsivel nehezebb lesz, mint az idei, szerinte még két új vírus(mutáció) jöhet. Mint mondta, fontos észnél lenni, csakis összetartással és türelemmel tudjuk átvészelni az előttünk álló időszakot. Arra a kérdésünkre, hogy mikor fog sütni végre a nap, ugyanazt felelte, mint tavaszi beszélgetésünk során: szerinte kelleni fog nagyjából 5 év, mire helyre áll a világgazdaság és teljes mértékben visszakapjuk a régi, jól megszokott életünket.

A teljes beszélgetéshez katt ide, érkezik egy kis ezotéria Szegedi Erika jól ismert, jellegzetes hangján:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb