Közélet

Szijjártó Péter: 1676 milliárd forintnyi beruházás érkezett 2020-ban

Tavaly a magyar állami beruházásösztönzési rendszer 1433 beruházást kezelt, amelyre soha korábban nem volt még példa. Ezek 1676 milliárd forintnyi befektetést hoztak Magyarországra és mindez a világjárvány alatt történt – mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Szijjártó Péter hozzátette, a befektetések előtt a vállalatok olyan szempontokat mérlegelnek, mint a munkaerő, a politikai stabilitás, a pénzügyi szempont, illetve a logisztikai, infrastrukturális kérdés. A miniszter szerint ezért fontos, hogy Magyarországon európai összevetésben is egyedülálló politikai stabilitás van, hiszen egy politikai erő, demokratikus felhatalmazás alapján kétharmados többséggel kormányoz, valamint, hogy itt kell fizetni európai összevetésben a legalacsonyabb egykulcsos személyi jövedelemadót és a legalacsonyabb egykulcsos társasági adót. Szijjártó Péter továbbá kiemelte, Magyarország mind a négy szempontot tekintve megerősítette pozícióját, ezt mutatja, hogy az amerikai befektetésekkel foglalkozó Site Selection magazin egymás után harmadszor választotta Magyarországot a világ 10 legkedveltebb befektetési helyszíne közé.


KELET FELÉ IS KACSINGAT MAGYARORSZÁG

Mindezek mellett megjegyezte, a keleti nyitás startégiája is helyes volt: 2019-hez hasonlóan 2020-ben is nem egy nyugati, hanem egy keleti országból érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra, 2019-ben Koreából, 2020-ban pedig már Kínából. A nagyberuházás ösztönzési programokból alapvetően új gépek, gépsorok vásárlására, új technológiák meghonosítására adtak támogatást, így a magyar vállalatok most ki tudják szolgálni azt a piaci keresletet, amely azért alakult ki, mert a világgazdaság változásai miatt egyes vállalati kapacitások bezártak vagy csökkentek. A magyar gazdaság állapotát mutató számokban a második negyedévben már éreztetni kell a hatásukat azoknak a nagymértékű beruházások, amelyek most megvalósultak vagy megvalósulnak a nagy beruházásösztönzési programok nyomán – mondta a miniszter, aki egyúttal jelezte, jelenleg 13 milliárd eurónyi nagyberuházásért versenyeznek, a cél, hogy azok Magyarországra érkezzenek.

Forrás: MTI
    

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb