Közélet

A hétvégén újabb idősotthonokban folytatódik a védőoltások beadása Csongrád-Csanád megyében is

Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban – tájékoztatta a Koronavírus Sajtóközpont szombaton az MTI-t. Mint írják, ezúttal tizenkilenc intézmény több mint harminc telephelyén, mintegy 3400-an kapják meg a Moderna-védőoltást, előzetes jelentkezések alapján.

A múlt héten a 150-nél nagyobb létszámú intézményekben már megkapták a vakcinát a bentlakók és a dolgozók, most a legalább száz embert ellátó otthonokban folytatják a munkát a mobil oltócsapatok. A kormány oltási terve szerint az egészségügyi dolgozók mellett a legveszélyeztetettebb csoportok kapják meg elsőként a vakcinát. A járvány tavaszi hullámában nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy létszámú idősotthonokban kiemelkedő a gócpontok kialakulásának kockázata, ezért kezdődött meg a legnagyobb idősotthonokban élők és dolgozók beoltása – közölték, majd hozzátették: a múlt héten több mint hatvan olyan intézményt kerestek fel az oltócsapatok, amelyben 150-nél is több idős ember él, a bentlakók és a gondozottak közül már közel hétezren kapták meg a védőoltást a Pfizer oltóanyagából.

A 100-NÁL NAGYOBB LÉTSZÁMÚ IDŐSOTTHONOKBAN OLTANAK
Január 16-án és 17-én a 100-nál nagyobb létszámú idősotthonokkal folytatódik az oltás a rendelkezésre álló vakcinamennyiségből. Budapest mellett minden olyan megyében, ahol működik ekkora intézmény. Az érintett intézmények a fővárosban, valamint a következő településeken működnek: Üröm, Kiskőrös, Komló, Mezőberény, Ózd, Mórahalom, Martonvásár, Győr, Hajdúböszörmény, Heves, Jászladány, Pilismarót, Balatonföldvár, Nyíregyháza, Bátaszék, Hegyfalu, Veszprém és Zalaegerszeg. Az oltás most is önkéntes alapon zajlik, az érintett 19 intézményben újabb 996 dolgozó és 2395 bentlakó, vagyis 3391 ember jelezte, hogy kéri a vakcinát.

EDDIG 106 EZREN VETTÉK FEL AZ OLTÁST

A Moderna vakcinájáról azt közölték, a mostani felhasználása kézenfekvő döntés, hiszen kevésbé alacsony hőfokon is tárolható, mint a Pfizeré, továbbá hosszabb ideig is felhasználható, így az intézményekbe szállítás és a tárolás logisztikája lényegesen egyszerűbb. A kormány célja, hogy az országba érkező oltóanyagot maradéktalanul felhasználja az oltási tervnek megfelelően. Bár mára már közel 106 ezren kapták meg a védőoltást Magyarországon, a vakcina még mindig csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, így a többi időotthonban az újabb szállítmányok beérkezését követően folytatódhat majd az oltás – áll továbbá a közleményben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb