Mindenmás

A középiskolák közül idén ismét a gimnázium és a technikumi képzés lehet a befutó Szegeden

A középiskolák közül idén ismét a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit ötvöző technikumi képzés lehet a legnépszerűbb Szegeden is, amely egyszerre csábít fix havi ösztöndíjjal és érettségi bizonyítvánnyal, sőt bizonyos esetekben még egyetemi kreditekkel is – írja szombati számában a Magyar Nemzet.

A cikk szerint legutóbb a jelentkezők 42 százaléka a technikumot választotta, és csak 35 százalék jelentkezett sima gimnáziumba. A mostani felvételin ennél is nagyobb előnyt halmozhat fel a szakképzés, miután szeptemberben egy sor változást léptettek életbe az ágazatban. Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára a lapnak elmondta: az új rendszerben először csak egy érdeklődésnek megfelelő irányt, ágazatot kell választani, és majd később, egy alapozó képzés után kell dönteni a konkrét szakmáról.

Forrás: pestisracok.hu

SIKERES SZAKMAI VIZSGA UTÁN 150-300 EZER FORINTOS PÁLYAKEZDÉSI TÁMOGATÁS

“Aki nem vágyik a felsőoktatásba, és nem is érettségizne feltétlenül, inkább mielőbb munkába állna, annak a szakképző iskola a legjobb választás. Itt havi 15 ezer forint a diákok ösztöndíja. A technikumok havi nyolcezer forintos juttatással indítanak, de ez a képzés szakmát és érettségi bizonyítványt is ad, sőt szakirányú egyetemi felvételin pluszpontokat garantál. Mindkét iskolatípusra igaz, hogy a vállalati gyakorlatozás időszakában munkabért kapnak a diákok. Újdonság továbbá a sikeres szakmai vizsgát követő, 150-300 ezer forintos pályakezdési támogatás is” – tette hozzá a helyettes államtitkár. Bár a technikum önmagában a mérnökképzés előszobája, van egy magasabb szintű változata is: az okleveles technikusképzésben a középiskola a partneregyetemmel közösen kidolgozott, emelt szintű tananyagot oktatja, így a diákok automatikusan bejutnak a felsőoktatásba, ahol ráadásul társaiknál hamarabb végezhetnek.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb