- Hirdetés -
- Hirdetés -
Sport

Elkapta a koronavírust Jászapáti Petra, kihagyja a gyorskorcsolya Eb-t

- Hirdetés -

A szegedi klasszis Jászapáti Petra nélkül utazik a magyar keret a pénteken Gdansk-ban induló, rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságra. Mint Bánhidi Ákos, az olimpiai keret edzője az MTI-nek elmondta, a nőknél mindenképpen szerényebbek az elvárások mint tavaly, mert éppen a legjobb versenyző, Jászapáti Petra dőlt ki koronavírus-fertőzés miatt.

CÍMVÉDŐKÉNT VÁRJA A VADALT LIU SHAOLIN SÁNDOR ÉS ÖCCSE

A kontinensviadalt Liu Shaolin Sándor 500 és 1000 méteren, míg a hozzá hasonlóan ötkarikás aranyérmes öccse, Liu Shaoang 1500 méteren és összetettben várja címvédőként. A tavalyi, debreceni Eb kiváló eredményei ellenére Bánhidi Ákos, az olimpiai keret edzője és menedzsere visszafogott az elvárásokat illetően.

“Az elvárás ugyanaz, mindig a legtöbbet kihozni magunkból. Természetesen visszalépésnek nem örülnénk, de legalább egy év után ismét lesz viszonyítási alapunk, hogy hol tartunk” – mondta az MTI-nek a szakember, aki szerint az egész sportágat sújtó közel egyéves kihagyás elsősorban pszichikai és mentális kérdéseket vet majd fel valamennyi versenyzőnél. “Remélem, különösebb sérülés nélkül lemegy a verseny. Nem lehet tudni, ki milyen állapotban van. Nálunk a húszfős olimpiai keretből négyen nem kapták el a koronavírust, de többen kétszer is benne voltak, ami automatikusan húsz nap leállást jelent” – mondta az MTI-nek a szakember, aki hozzátette, a körülményekhez képest mindent elkövettek, a versenyzők pedig nincsenek messze attól a fizikai állapottól, amiben szoktak lenni. “Minden munkát elvégeztünk, amit lehetett”.

BÁNHIDI NAGYON VÁRTA EZT A PILLANATOT

Bánhidi kiemelte, az amerikai születésű Krueger John-Henry honosítása óta először szerepelhet a férfi váltó a legerősebb összeállításában, azaz a Liu fivéreket és Burján Csabát is felvonultatva.

“Nagyon vártam ezt a pillanatot” – utalt arra Bánhidi, hogy az előző szezon elején az 1000 méteren olimpiai ezüstérmes Krueger sérülése, majd Burján egyéves eltiltása akadályozta meg, hogy a legjobb négyessel álljon ki a magyar csapat. Az ugyancsak ötkarikás bajnok Burjánnal kapcsolatban kifejtette, kiváló munkát végzett az eltiltás alatt, a fizikai állapota nem sínylette meg, erre pedig büszke lehet. Szerinte éppen annyit változott, amennyit kellett.

“Csabi lobbanékony, azt az egy diódát, amit ki kellett égetni, azt kiégette” – fogalmazott a csapatvezető Burjánnal kapcsolatban, egyúttal megjegyezte, nincs semmi probléma közte és a csapat, valamint kínai vezetőedzője között. Burjánt azért tiltották el, mert 2019 decemberének elején Kínát sértő mondatot tett közzé Instagram-oldalán a repülőtéri várakozás pillanatait és a tömeget megörökítve.

A mezőny erősségével kapcsolatban Bánhidi megjegyezte, nagyjából nyolcvanszázalékosnak tartja, a hagyományosan erős hollandok és oroszok a legjobb csapatukkal érkeztek, azaz jelen van a súlyos sérüléseiből felépülő Sjinkie Knegt és a tavalyi Eb-n ötből öt aranyat megnyerő Suzanne Schulting, illetve Szemjon Jelisztratov és Szofija Proszvirnova is. A legnagyobb hiányzó a magyar válogatottal készülő olasz Arianna Fontana lesz, aki maga döntött a távolmaradás mellett.

BUBORÉKBAN RENDEZIK MEG A VERSENYT

A körülményeket illetően Bánhidi elárulta, elzártan, azaz buborékban rendezik meg a versenyt. A szállodát nem lehet elhagyni, nincs közösségi étkezés, az ételeket a szobába viszik. Problémaként azt említette, hogy az első éjszaka kabátban kellett aludniuk, de mostanra sikerült felfűteni a hotelt, és senki nem fázott meg a csapatból. A jeget egyelőre problémásnak, túl keménynek tartja, de reményei szerint a verseny kezdetéig még javulni fog.

A SZEGEDI KLASSZIS NEM TUD OTT LENNI

Egyéniben a férfiaknál a Liu fivérek mellett Krueger John-Henry kap lehetőséget, míg a nőknél Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka képviseli a magyar színeket. Bánhidi megjegyezte, a nőknél szerényebbek az elvárások, mert éppen a legjobb versenyző, Jászapáti Petra dőlt ki koronavírus-fertőzés miatt.

Magyar szempontból a 2019-es volt minden idők legsikeresebb Eb-je: Dordrechtben – ahol idén a világbajnokságot rendezik márciusban – összesen 4 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzéremmel zárt a válogatott.

- Hirdetés - - Hirdetés - - Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb