Kikapcs

Most aztán tényleg vége az ünnepeknek: bontják Szeged karácsonyfáját (frissítve)

Pörög a munka a szegedi Klauzál téren, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai csütörtök reggel elkezdték a 11 méteres, városi karácsonyfa bontását. Cikkünk megírásának pillanatában épp a díszek leszedése zajlott egy darus kocsi segítségével, mint Makrai László ügyvezetőtől megtudtuk, a fát a mai napon a helyszínen szétfűrészelik és utcabútorok készítéséhez hasznosítják újra.

NOVEMBER 23-ÁN, A SZENT GYÖRGYI ALBERT UTCÁBÓL ÉRKEZETT SZEGED KARÁCSONYFÁJA

A 11 méter magas szépséget még november 23-án szállították a Klauzál térre az újszegedi Szent Györgyi Albert utcából. Kiválasztásánál több kritériumot is figyelembe vettek, többek között, hogy milyen széles, mennyire épek az ágai és azt, hogy technikailag hogyan kivitelezhető biztonságos módon a belvárosba való beszállítása. 

UTCABÚTOR LESZ BELŐLE

A fát nem daruzzák el, a tűleveleket bedarálják, a törzsét pedig a Klauzál téren fogják méteres darabokra fűrészelni. Mint Makrai Lászlótól megtudtuk, a csodaszép karácsonyfa – bár más formában – velünk marad, szegedi utcabútorok készítéséhez fogják használni. Szóval, lehet, hogy hamarosan már egy olyan padon fogunk ücsörögni (remélhetően egy Covid-mentes világban), amelyet Szeged karácsonyfájából készítettek.

HAMAROSAN RUDOLF IS KÖLTÖZIK

A díszkivilágítást még január 12-én kapcsolták le – tudtuk meg Makrai Lászlótól, az illetékes Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől, aki elmondta: a fények többségét ezúttal is fent hagyják, azzal a különbséggel, hogy november végéig nem használják őket. A napokban Rudolfot, a Dugonics tér közönségkedvenc rénszarvasát és ha az időjárási viszonyok engedik, az átkötéseket is le fogják szedni. Ezek esetében eddig némi nehézséget jelentett, hogy csakis fagypont felett lehet velük dolgozni, ha tombolnak a mínuszok, könnyen eltörhetnek a műanyag elemek. Mától azonban itt a (januári) tavasz, hamarosan elviszik Rudolfot és leszerelik a Kárász utcai és Tisza Lajos körúti átkötéseket is:

FRISSÍTVE: ENNYI VOLT, RUDOLF A RAKTÁRBAN, A KARÁCSONYFA PEDIG…

…khm, őt bizony – bármennyire is illúzióromboló – szétfűrészelték a fent említett, egyébként abszolút zöld és előremutató célzattal.

Kora délután már csupán ennyi fogadta Kornél kollégánkat a Klauzál téren:

Sőt, Rudolf-mentessé vált a Dugonics tér bedeszkázott, téliesített (most nem) zenélő szökőkútja is:

Rudi, jó pihit, találkozunk 2021. november 26-án, pénteken!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb