Kikapcs

Április 20 -ig várják a pályaműveket a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra

A fesztivál honlapján már várják az operatőrök pályamunkáit az 5. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra, – melynek időpontja 2021. szeptember 21-25. – ahol korhatár nélkül bemutatkozhatnak műveikkel különböző alkotók és alkotócsoportok, sőt, várják azokat a műveket is, amelyekben filmművészetet tanuló rendező és/vagy operatőr szakos egyetemi hallgatók vettek részt.  A pályamunkákat április 20-ig küldhetik be a versenyzők.

A fesztivál kiemelt célja, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére irányítsa a figyelmet, s egyúttal lehetőséget teremtsen fiatal filmesek bemutatkozására. A fesztiválra érkezett pályaműveket a zsűri elsősorban az operatőri teljesítmény alapján értékeli, ugyanakkor figyelembe veszi a film egészének művészi színvonalát. Elvárás, hogy Zsigmond Vilmos munkásságához méltón, a beérkező pályaművek eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmazzanak. 

A beérkező pályamunkák számától függően 6-10 fős, operatőrökből, rendezőkből, filmes szakemberekből álló előzsűri értékeli az alkotásokat. A versenyprogramba került filmekről nemzetközi zsűri dönt, melynek elnöke Szabó Gábor Balázs Béla-díjas operatőr, egyetemi tanár, Zsigmond Vilmos egyetlen rendezésének (Tékozló apa, 1991) operatőre. A fesztivál fővédnöke a világhírű filmes özvegye, Susan Zsigmond lesz.

Fotó: Szabó Dávid

A nevezéssel kapcsolatosan bővebb információkat itt találhatsz.

Forrás: zsigmondvilmosfilmfest.com

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb