Sport

Megvan a klubrekord beállítása, remek játékkal nyert a Szedeák az Alba ellen Szegeden

Január 2-án is fantasztikus győzelmet aratott a Naturtex-SZTE-Szedeák csapata az Alba Fehérvár otthonában, most pedig a fiúk arra készültek, hogy hazai pályán is legyőzik a székesfehérvári csapatot. Végül nagyon sima, 25 pontos sikert arattak és ezzel megszerezték a tizenharmadik bajnoki sikerünket. Természetesen friss és ropogós képekkel is készültünk a meccsről, hiszen Török Kornél, a Szeged365 fotósa végigkísérte a mérkőzést az első sorból.

Nagyszerűen kezdett a Szedeák csapata, tripláiknak köszönhetően sikerült meglépniük, 21–9-nél azonban egy picit megtorpantak. Ekkor az Alba három pontra zárkózott, és Hearst még közelebb vitte a vendégeket, de Govens negyedet lezáró ejtésével végül maradt az öt pont.

A folytatásban is jól sültek el a kinti dobások, Djordje Dzseletovics és Keller Iván is bedobott egy-egyet kintről, miközben Bognár Kristóf is megszerezte első szegedi pontjait: 37–25-nél kért időt Forray Gábor. A félidőre sikerült tartani ezt a különbséget, 50%-al dobta a triplákat a Szedeák, miközben figyeltek a labdára is, és minden statisztikai adatban jól teljesítettek – ugyanakkor Fehérváron a remek első félidőt egy szorosabb második követte.

A második félidőt három rossz támadással kezdte a szegedi csapat, Szrecsko Szekulovics időt is kért. Ezt követően sikerült rendezni a soraikat, Brown fontos labdaszerzése, majd zsákolása mellett triplákkal is jelentkezett, így sikerült visszavenniük az irányítást. Sőt, a többiektől is jött az extra: támadásban nagyszerűen teljesítettek, így kényelmes helyzetből várhatták az utolsó negyedet.

A Szedeák lendülete ekkor sem kopott meg, az Albát nem engedték vissza a meccsbe, így végül nagyon sima, 25 pontos sikert arattak a szegediek. Mindez azt jelenti, hogy oda-vissza legyőzték a fehérváriakat, összességében pedig megszerezték a tizenharmadik bajnoki sikerünket: ezzel beállították a szezoncsúcsot, ami az alapszakaszban elért győzelmeket illeti.

“Nagyon nehéz kétszer legyőzni egy ilyen csapatot, mint az Alba, amelyhez még egy légiós is érkezett az előző meccsünkhöz képest. Nagyon jól, koncentráltan védekeztünk, sok energiával játszottunk, ha pedig sok energiát teszel egy meccsbe, akkor jön az eredmény. Nagyon jól dolgoztak a srácok az edzéseken is, ott is sok energiával készültek erre a meccsre. Sajnálom, hogy ilyen meccseken nem lehet jelen a szegedi közönség. Szeretnénk a legjobb nyolc közé kerülni, remélem, mindenki egészséges marad a továbbiakban is. Bognár Kristóf érkezése is sokat jelent, jól játszott ma, de ismerem, tudom, hogy mire képes. Fontos, hogy a fiatalok is jól játszottak. Büszke vagyok a srácokra, remek emberek alkotják a csapatomat” – nyilatkozta Szrecsko Szekulovics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője.

A mérkőzésen már segítséget is kaptak a szegedi fiúk, hiszen új játékossal bővült a Naturtex-SZTE-Szedeák csapata. A 26 éves erőcsatár, Bognár Kristóf, aki nemrégiben a DEAC-cal való szerződését felbontotta, a szegedi klubnál folytatja pályafutását, ahol a szezon végéig szóló szerződést kötöttek vele.

Forrás: szte-szedeak.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb