Sport

Fordulatos meccsen veszített a Naturtex-SZTE-Szedeák a debreceniekkel szemben

Úgy tűnik ez a hétvége nem a szegedi sportolóké. A szombati MOL-PICK Szeged veresége mellett a Szedeáknak sem sikerült meccset nyernie. Bár mindkét edző a védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet a szombat esti DEAC–Naturtex-SZTE-Szedeák mérkőzés előtt, mégsem ez dominált a találkozó első félidejében – indítja beszámolóját a Szedeák a hivatalos honlapján.

Végig rengeteg fordulatot hozott a mérkőzés, számtalanszor változott, hogy melyik csapat van előnyben: ez így volt már az első negyedben is. Végül azonban már az első negyed végén a színmagyar ötössel pályán lévő Szedeák vezetni tudott. Sőt, Keller Iván remek hármasai után kétszer is hét ponttal tudtak vezetni. Ezt azonban egy pillanat alatt elveszítették, hiszen a DEAC egy 8–0-ás futással fordított, Dickey kosara hozott egy kis nyugalmat. Rengeteg lepattanót szedtek a szegedi fiúk, a szünetben tízzel álltak jobban ebben a mutatóban, ennek is köszönhetően két ponttal vezettek a nagyszünetben.

A fotó illusztráció, egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Török Kornél, Szeged365

A harmadik negyedben ugyan többször is a Szedeák kezében volt a lehetőség, hogy nagyobb előnyt harcoljon ki, de Govens remek kosara után 64–61-re álltak. Ezt azonban ismét egy gyors hazai roham követte, 7–0-ás futással a DEAC újra fordított. Borzasztóan kemény, változatos meccs volt – és gyakorlatilag újra ez a forgatókönyv ismétlődött meg. 75–71-es vezetés után ugyanis néhány rossz támadás után máris hárompontos hátrányba kerültek a szegediek, 78–75-nél kellett időt kérniük. Kezdett ellépni a DEAC, ráadásul az utolsó öt percre Govens kipontozódott. 88–80-nál még egy utolsó szalmaszálba kapaszkodhattak, annak ellenére, hogy ekkora már Brown is beütötte az ötödik hibáját, de 88–84-nél nem tudtak egy újabb közelit szerezni, innen pedig már nem engedte ki a kezéből a meccset a DEAC.

A fotó illusztráció, egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Török Kornél, Szeged365

Több is lehetett volna ebben a mérkőzésben, de a hajrát a DEAC bírta jobban, Keller Iván remek játéka mellé ezúttal az utolsó percekben nem érkezett az az extra, amivel megnyerhették volna ezt a találkozót. Ez volt szezonbeli nyolcadik vereségük, és mivel a DEAC is ugyanilyen mérleggel (14–8) áll, és Szegeden is nyerni tudott, így megelőzte őket a tabellán. Szrecsko Szekulovics, a szegediek edzője így nyilatkozott:

“Gratulálok a DEAC-nak! Az első félidőben jól játszottunk, a szünet után azonban pontatlanabbak voltunk, könnyű kosarakat engedtünk ellenfelünknek. Büszke vagyok a srácokra, mert jó meccset játszottunk egy nehéz pályán.”

Folytatás február 27-én: a válogatott Eb-selejtezőit követően a Zalaegerszeg vendégeként lép pályára a Szedeák.

Forrás: szte-szedeak.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb