Smart SzegedSport

Szeged365 fotóriport: besurrantunk a Tiszavirág Sportuszoda öltözőjébe – így még nem láttad az épületet!

…is. Gyakorlatilag mindenütt jártunk, feltérképezve a vadonatúj szegedi giga-létesítmény minden zeg-zugát és azt kell, hogy mondjuk: ez profi lett! Szeged365 fotóriport, a Tiszavirág Sportuszodából, ahogy még sosem láttad!

KEZDJÜNK EGY VIDEÓVAL: ÍGY CSOBBANT A SZEGED365 KAMERÁJA A TISZAVIRÁG NAGYMEDENCÉJÉBEN

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke pontosan egy hete jelentette be, hogy az új sportuszodában február 20-án már a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott játszik mérkőzést. Nem bírtuk ki, hogy megelőzzük őket egy csobbanással:

MINDEN PORCIKÁJÁBAN SZEGEDI, MINDEN NÉGYZETMÉTERÉBEN PROFI

A Modern Városok Program keretében, mintegy 16 milliárd forintból felépített, 1169 ember befogadására alkalmas, országos és nemzetközi versenyek lebonyolításához is kiváló létesítmény kívül-belül nagyon komoly összhatást kelt. Kívülről egy kicsit technokrata, hozva az utóbbi években trendi “minden szürke” vonalat, stílusban és színvilágban tökéletesen passzoló barna-szürke térkövezéssel:

Ahogy a külső fotókon is látszik, nem spórolták ki belőle az anyagot, mindez tételesen annyit jelent, hogy az építkezés során…

  • összesen 32 ezer köbméter földet,
  • 12 ezer köbméter betont,
  • 1700 tonna betonacélt
  • és 540 tonna acélszerkezetet használtak fel.
  • A homlokzatra 3 ezer négyzetméter üveg került.

A bejáratnál – bár még hivatalosan nincs nyitva a komplexum – mosolygós arcok fogadtak bennünket, külön piros pont, hogy a kötelezően felvevős “szatyorcipő” itt 46-os méretben is létezik, végre nem szakadt szét a lábunkon (a cikk írója és a stáb egyik tagja is nagy lábon él, mármint, a szó tényleges értelmében). Az “élő fal”, mint hangulatfokozó megoldás az épületben több helyen visszaköszön, külön pacsi, hogy műanyag hazugságok helyett igazi, élő növényeket használtak hozzá.

A négy szintes és 13 és félezer négyzetméteres uszoda méreteihez óriási előtér klappol:

…és persze extravagáns LED-csillár, ami nálunk a víz hullámaira asszociál. Lehet, hogy csak beképzeljük, mindenesetre nagyon tetszett:

OLYAN, MINT EGY ÖT CSILLAGOS HOTELBEN

A hatalmas előtérből nyíló nagymedence mellett innen tudunk elindulni a 25 x 15 méteres bemelegítő – és a 20 x 12,5 méteres tanmedencékhez, nomeg a szaunákhoz, az utóbbiak kivitelezésre minimum egy öt csillagos hotel színvonalát hozza.

Róluk van szó:

Két nagy kedvenc erről a részről, az első a kinti-benti melegvizes lazítómedence:

…a másik pedig egy újabb “élő fal”, a szaunarész melletti pihenőnél (Andor kollégánk éppen ezt mutogatja a balról beúszó kezével):

A NOSTROMO UTOLSÓ TÚLÉLŐJE, ELLEN RIPLEY TIZEDES JELENTKEZIK

Kinézetre egy kicsit olyan, mint a kapszula, amelyben az Aliens című filmben felébresztik a tengerészgyalogosokat, pedig nagyon nem az: nem hibernálásra való plusz arctámadók sem ugráltak a fejünk búbjára, a Tiszavirág Sportuszodában bizony még kryo-terápiás kamra is van.

A hidegkamra egyébként nagyon klassz találmány: a szervezetre ható hidegsokk következtében csillapodnak a fájdalmak és beindulnak az immunrendszer öngyógyító, gyulladáscsökkentő folyamatai. A terápia során a kamra kezelő részlegében mínusz 100 – 110°C levegőhőmérséklet mellett a bőrfelszín hőmérséklete nagyjából +5°C-ra csökken.

A hideg okozta sokk hozzájárul a gyorsabb izomregenerációhoz, valamint nyugtatja az idegrendszert is. Mielőtt bárki frászt kapna: senki sem fog megfagyni, mindösszesen 3-4 percig tart a kezelés, a test ennyi idő alatt nem hűl ki.

HIGH-TECH ÖLTÖZŐ A SZEGEDI VÍZILABDÁSOKNAK

Aki egy kicsit is ismeri a szegedi vízilabdások “Vásárhelyre átjárós” évtizedeit, nagyra fogja értékelni a sci-fi filmeket idéző öltözőt, falba épített ruhaszárító automatával és érintőképernyős beléptetővel. Aki nem ismeri, az is – ez most aztán tényleg nem az a vizes törölközővel s@ggrepacsizós (bocs) öltöző:

Apropó, a Szegedi Vízilabda Egylet fenti, saját öltözője mellett a hagyományos szekció is nagyon komoly benyomást kelt, nagyot dobbant a szívünk, amikor megláttuk a szekrények oldalára felfóliázott szegedi építészeti legendákat – ez utóbbiért is nagy piros pont az ötletgazdának:

EGY BAMBIT, VALAKI?

“Egy jó sportlétesítmény egy jó büfével kezdődik” – tartja a mondás, ha a Tiszavirág Sportuszoda emeletén elhelyezkedő kávézórészből indulunk ki, ez bizony a világ legjobb sportcentruma.

Vagány a plafonra felszaladt héliumos lufikra emlékeztető lámpaszett…

…és a maga szürkeségében jól mutat az emeleti büfé többi eleme is:

TETŐTERASZ AZ ETELKA SOR FELETT

Az emeleti büféből egy óriási tetőterasz nyílik, ahonnan lehet integetni a szemben lévő panelban lakóknak vagy gyönyörködni a kék égben. Nagy truváj itt nincs, maximum a már most is gyönyörűen zöldellő gyep és az épületmonstrum színvilágát hozó térkövek.

HA VÉGE A COVID-APOKALIPSZISNEK, ITT FOGUNK DRUKKOLNI A SZEGEDI VÍZILABÁS SRÁCOKNAK

Ha már emelet, térjünk a lényegre: íme a hely, ahonnan együtt fogunk drukkolni a kedvenc vízilabdás játékosainknak vagy úszóinknak, a grandiózus lelátó. Az egyik kollégánk szerint Szeged365 színűek a székek, erre most szerényen csak annyit írunk: Szeged város gyönyörűséges kék színében pompáznak, akárcsak a mi logónk is.

…AND THE WINNER IS: NAGYMEDENCE

A nagymedencét 2800 köbméter vízzel lehet feltölteni, aminek a végében egy húsz négyzetméteres óriáskijelző mutatja az eredményeket. Az elválasztóbólyát (amely bennünket továbbra is a Nokia 3210-esről ismerős kígyós játékra emlékeztet) motorosan is lehet mozgatni, rugalmasan változtatva a medence elosztását.

Szerintünk magáért beszél:

Egyetlen szóval: meseszép.

Egymás után, több szóval: meseszép, gyönyörű, lélegzetelállító, monumentális, profi, vagány, trendi, jövőbemutató, high-tech és legfőképpen szegedi. Már alig várjuk, hogy mehessünk!

Fotók: Török Kornél, Szeged365

Videó: Magyar Andor, Szeged365

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb