Szegedi Arcok

Hat új tűzoltó tett esküt Szegeden

Hat fiatal tűzoltót fogadott szerdán reggel a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetősége. A fiatalok Szatmári Imre tű. dandártábornok előtt tettek ünnepélyes esküt. A frissen felavatott szakemberek a szegedi és a csongrádi hivatásos tűzoltó-parancsnokságokon kezdik meg tűzoltó életüket, ahol az eddig megszerzett ismereteiket hasznosíthatják majd a beavatkozások során.  

Az eskütételt követően a tábornok elmondta, reméli, hogy mindannyian megtalálják majd ebben a hivatásban azt, amit kerestek. Kiemelte, hogy munkájukat nagy társadalmi elismerés övezi, és bízik abban, hogy sokuknak egész életükre szól majd a most megkezdett szakmai pályájuk. 

Fotó: makohirado.hu, illusztráció

A szolgálatba álló tűzoltók mindannyian most végeztek a tűzoltó szakképzésen, amit még 2020 szeptemberében kezdtek meg Miskolcon. A héten mind a hat újonc felveszi élete első szolgálatát, amit izgatottan várnak. A szegedi és a csongrádi hivatásos tűzoltó-parancsnokságokon kezdik meg tűzoltó életüket, ahol az eddig megszerzett ismereteiket hasznosíthatják majd a beavatkozások során. Természetesen emellett számíthatnak majd a tapasztaltabb kollégák segítségére is, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy gyakorlott tűzoltókká váljanak az évek során. 

Forrás és fotó: Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb