Kikapcs

A nap fotója: ilyen volt a Búvár tó a Szeged Plaza előtt

“Amikor még nem volt Plaza” – írja az I ♥ Szeged közösségi oldal egy friss posztjában, melyben az alábbi, a bevásárlóközpont előtti időkből készült légifotót közölnek a Búvár tóról és környékéről. Az első blikkre amatőr (erről tanúskodik a belógó hüvelykujj is) kép nekünk is megtetszett, villámgyorsan meg is kapta tőlünk a nap fotója díjat.

BÚVÁR TÓ KONTRA PLAZA – EGY KIS TÖRTÉNELEM

Régen, amikor még a Búvár-tó nagyobb volt, a Szeged Plaza mai helyét teljesen lefedte, gyakorlatilag Szeged legnagyobb tava volt. Az 1980-as évek elején a tó teljes betemetésével számoltak, helyén a létrehozandó Szeged-Rókus intermodális terminál buszpályaudvarát szándékoztak felépíteni. Ez nem valósult meg, de a vízfelületet így is jelentős veszteségek érték. Az 1990-es évek végén a szegedi közgyűlés a tulajdonában lévő tavat egy izraeli cégnek adta el, amely a meder majd felét bontási törmelékkel töltötte fel és a tó helyén egy bevásárlóközpontot építtetett.

1996 – BAN INDULT AZ ÉPÍTKEZÉS

1996 februárjában röppent fel a hír, hogy 756 millió forintból elkezdik megépíteni Magyarország harmadik Plaza üzletközpontját, Szegeden. 1997 októberében hirdették ki a komplexum külső homlokzatának kialakításával megbízott fővállalkozót, aki a budapesti Szántó és Mikó Építész Kft volt. A bevásárlóközpont külsejével igazodik a hely szelleméhez, s őrzi a Búvár-tó néhány arról készült festményét is. Magát az üzletközpontot 2000 szeptemberében adták át a vásárlóközönségnek.

63 MADÁRFAJ ÉL A BÚVÁR TÓNÁL

A város által körbevett tó körüli nádasban számos madár él, vonulási időszakban pedig a vándorló fajok is föltűnnek. Legutóbb 63 különböző madárfaj egyedeit számolták össze a tónál. A bevásárlóközpont vendégei rendszeresen etetik a madarakat, így a területen jelentős a tőkés réce és a vízityúk állománya.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb