Nem kategorizált

Elhunyt a szegedi születésű Bagi István, az Alkotmánybíróság volt tagja

Életének 79. évében február 19-én elhunyt Bagi István, az Alkotmánybíróság volt tagja. Herczegh Géza, Zlinszky János, Szabó András, Kilényi Géza, Lábady Tamás, Balsai István, Ádám Antal, Strausz János és Bragyova András után ő a taláros testület tizedik halottja – olvasható az Index.hu-n.

Bagi István 1942. augusztus 7-én született Szegeden. Vérbeli lokálpatrióta volt, aki nem­csak szerette szülőföld­jét, hanem kutatta is a törté­ne­tét, beleértve sa­ját családfáját és nevének ere­detét. Szinte egész életében ingázott, vagy ahogy ő fo­gal­mazott, megismerte a „bejárás” gyö­nyö­rűsé­gét. Elmondása szerint otthon állandóan szólt a mu­zsika, a csa­lád­ban mindenki ját­szott valami­lyen hang­szeren. A Pécsi Tudományegyetem jogi karán 1965-ben szerzett diplomát. Sik­lósi ügyvédjelöltként hamar megta­nulta, hogy nem min­den szerepel az egye­temi tankönyvek­ben.

Fotó: Népszava, 2001 / Arcanum adatbázis

2006-IG VOLT AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG TAGJA

A törté­nelem szele őt is meglegyin­tette, amikor úgy vá­lasz­tották meg a Pé­csi Ügyvédi Ka­mara titkárá­nak, hogy nem sze­re­pelt a pártbi­zottság úgyne­vezett egye­tértési lis­táján. Az Országos Ügyvédi Ta­nács elnökségi tag­jaként számos jogsza­bály előké­szítésénél se­rénykedett. Utóbb az elfoga­dott tör­vény­szöveg­ben öröm­mel látta vi­szont egy-két mon­datát. 1997 júniu­sá­ban onnan tudta meg, hogy az Or­szággyű­lés Németh Jánossal együtt megválasztotta al­kot­mánybí­ró­nak, hogy a parla­menti patkó kö­zepére két mik­rofont tettek ki az eskü­tétel előtt. 2006 júniusáig volt az Alkotmánybíróság tagja. 

Forrás: Index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb