Sport

MOL – Pick Szeged: két BL – meccs vár a héten a csapatra, előbb a lengyel Kielce, majd a német Flensburg ellen lépnek pályára

Eseménydús hét elé néz a MOL – Pick Szeged csapata: két BL – meccsen is bizonyíthatják rátermettségüket a Kékek, előbb a lengyel Kielce, majd a német Flensburg ellen lépnek pályára az újszegedi Sportcsarnokban.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

“Idén eddig négy meccset játszottunk a Bajnokok Ligájában. A PSG ellen kezdtünk, az év első BL-találkozóján vereséget szenvedtünk, azóta azonban jó útra tértünk, hiszen zsinórban háromszor diadalmaskodtunk. Az FC Porto, majd a HC Vardar 1961 ellen kétszer sikerült győznünk, így szépen elkezdtük gyűjtögetni a pontjainkat, jelenleg tíznél járunk, az ötödik helyen állunk az A csoportban” – olvasható a klub közleményében.

Fotó: MOL-PICK SZEGED Kézilabdacsapat hivatalos Facebook oldala

A héten pedig újabb komoly meccsek várnak a fiúkra. Csütörtök 18.45-kor a lengyel Lomza Kielce lesz a szegediek ellenfele. Az egykori BL-győztes kedden még meccset játszik idegenben, Párizsban lépnek majd pályára. Szerdán érkeznek Szegedre, Bécsben szállnak le, onnan pedig a csapatbusszal teszik meg az utat. A lengyel bajnok után következik egy újabb egykori BL-győztes, vasárnap 18 órakor a német Flensburg-Handewitt együttesével csapnak össze a kékek a jó öreg Sportuszodában.

Mindkét találkozót a Sport1 élőben fogja közvetíteni.

Forrás: pickhandball.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb