Sport

Pick vs PSG: győztes első félidő után kaptunk ki, nem lett meg a századik győzelem

Hazai kapufák, szerb játékvezetők, formán kívüli kapusok: a BL-ben 18 mérkőzés után kapott ki újra hazai pályán a Szeged, és nem lett meg a sorozatban a 100. győzelmünk sem: 29-32 – re kaptunk ki az újszegedi Városi Sportcsarnokban a magángéppel érkező franciáktól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-CSOPORT, AZ 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Mol-Pick Szeged–Paris Saint-Germain: 29–32 (17–16)

A találkozóra az eredeti tervek szerint február 4-én, csütörtökön 18.45 órától került volna sor, de az EHF arról tájékoztatta a szegedieket, hogy a meccset két nappal később, szombaton 20 órától rendezik meg. A Szeged a hatodik, míg a PSG a negyedik helyről lépett pályára a Bajnokok Ligája A-csoportjában.

SZEGEDI DIADALT HOZOTT AZ ELSŐ FÉLIDŐ

Az első félidőben úgy tűnt, hogy a MOL-PICK Szeged tartja magát ahhoz, hogy a cél a kölni négyes döntő, ennek tükrében vezetett is a félidőben a világklasszisok sorát felvonultató PSG ellen.

17-16 – os eredménnyel vonultak le a csapatok a pályáról a félidő végén, Mikler Roland volt a mezőny legjobbja, és ugyan a négygólos Luka Stepancic lesérült, de a többiek is kitettek magukért: pár meglepő bakiját Dean Bombac a nevéhez méltó gólokkal feledtette, Jonas Källman kifejezetten pimasz módon értékesítette pár ziccerét, ugyanakkor érthetetlen hibákat vétett a Szeged a támadásban, a hazai kapu előtt pedig többször is magányosan álldogálhatott Mikkel Hansen, és ez nem sok jót jelent az illetékes álmoskönyvek szerint.

A magyar csapat szerencséjére hiányoztak a Karabaticok a szintén tartalékos ellenféltől, amely magángéppel repült el Szegedre a mérkőzésre, amely után azonnal repült is haza. Röpködtek a nagy gólok sajnos Hansentől is, és Luc Steins is remekelt, rendre fontos gólokat dobott.

NEM LETT MEG A 100. GYŐZELEM

De így sem tudtak ellépni a második félidőt gyengén kezdő Szegedtől, amelyben mindig akadt szerencsére valaki, aki meg-megrázta magát öt percekre. A hajrá felé közeledvén a hazai kapufák és a szerb játékvezetők is összeesküdtek olykor a Tisza-partiak ellen, visszaesett a kapusok, Mikler és Mirko Alilovic teljesítménye is, a 31. és az 56. perc között ketten összesen egy dobást fogtak.

Az 54. percben Dylan Nahi demoralizáló hatású gólt ejtett szélről, majd amikor már biztosnak tűnt a PSG győzelme, felszabadult a magyar csapat a lelki nyomás alól, gyorsan és könnyedén szereztek pár gólt Bánhidi Bencéék – aztán amikor felcsillant az esély az egyenlítésre, ismét jöttek a ki nem kényszerített hibák.

A BL-ben 18 mérkőzés után kapott ki újra hazai pályán a Szeged, és nem lett meg a sorozatban a 100. győzelme.

Fotók: Pickhandball.hu

Forrás: Nemzeti Sport

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb