Közélet

Nem dől be a klinikai ellátás Szegeden: a sebészek többsége aláírta az új szerződését, de csak május 31-ig

A szegedi sebészek többsége elfogadta az új szerződését, viszont csak három hónapra, ezzel kvázi haladékot adva az egyetemi vezetésnek arra, hogy felülvizsgálják a kifogásolt pontokat – írja a HVG. Az intenzívesek közül a portál információi szerint többen még így sem tudtak megegyezni.

HÁROM HÓNAPRA SZERZŐDTEK A TILTAKOZÓ ORVOSOK

Hétfőn egyetlen műtétet sem írtak ki a sebészeten, de kedden már nem marad el minden beavatkozás – írja hétfő esti cikkében a HVG. A tiltakozó orvosok ma értekezletet tartottak az egészségügyi jogviszonnyal kapcsolatos szerződés megkötésének feltételeiről, ennek eredményeképp a sebészek zömmel beadták a derekukat, az intenzívesek közül viszont vannak, akik még mindig nem írták alá a szerződésüket. Azt még nem tudni, pontosan hányan tagadták meg az új jogviszonyt, de a portál úgy tudja, hogy a pénteken tiltakozó orvosok közül mostanra a többség elfogadta a feltételeket, benne egy záradékkal, amely szerint a szerződéseik csak három hónapig érvényesek, majd a felülvizsgálat után átírják a részleteket.

A most elfogadott záradékban az alábbi dolgokat követelik az orvosok:

  • a munkáltató a kötelező pihenőnapokra is biztosítsa az alapbért,
  • az ügyeleti díjakat az alapbér 100-110-120 százalékában állapítsák meg, a mostani 70-80-90 százalék helyett,
  • a klinika progresszivitási szintjének megfelelően az alapbért emeljék 20 százalékkal és biztosítsanak 15 százalékos szakterületi pótlékot.

Megállapodtak abban is, hogy intézetenként 2-2 fő delegálásával alakítanak egy munkacsoportot, amely május 31-ig egyeztet a szerződések újraszerkesztéséről. Az intézetvezetőket nem lehet delegálni a munkacsoportba. A Telex.hu az alábbi, a szegedi Sebészeti Klinika, Urológiai Klinika, Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály, Idegsebészeti Klinika, Pszichiátriai Klinika, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet és Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika egészségügyi dolgozói által küldött nyilatkozatot tette közzé hétfő este:

HÉT INTENZÍVES ORVOS NEM ÍRT ALÁ

Átmenetileg tehát megegyezés született, de az ellátásban mégis gondot okozhat az intenzíves munkatársak hiánya. A HVG úgy tudja, hogy az Intenzív Terápiás Osztályon dolgozó orvosok közül heten nem írták alá az új jogviszonyról szóló szerződésüket. 

Cikkünk megírása közben szembe jött az ismert szegedi transzplantációs sebész (és Konyhafőnök versenyző), a Covid-osztályon dolgozó Rokszin Richárd Facebook posztja, aki ezt írta ki az üzenőfalára:

“Család. Hitelek. Empátia. Betegek. A gyógyítás szeretete. Nem történt megegyezés. De aláírtam. Holnaptól ismét ketyeg az óra. És holnaptól folytatom a COVID osztályon fekvő betegek ellátását.”

ÉJFÉLIG ÉL A MEGHOSSZABBÍTOTT, VÉGSŐ HATÁRIDŐ

Hétfő éjfélig él a meghosszabbított, végső határidő: ha az egészségügyi dolgozók közül valaki nem írja alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyba beléptető szerződését, elveszíti a közalkalmazotti jogviszonyát, búcsút intve az állami egészségügynek. Várhatóan kedd reggelre derül ki, hány dolgozó vállalta az új feltételeket, és mennyien távoznak a rendszerből.

Forrás: HVG, Telex

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb