Közélet

Már az első dózis után kiküldik az oltási igazolványt

Módosították a védettségi igazolvány kiadásának szabályait, a kormányrendelet által kimondott legfontosabb változás, hogy már egy oltás is elég lesz ahhoz, hogy megkapjuk a dokumentumot – írja a portfolio.hu.

A korábbi rendeletben az szerepelt, hogy az Európai Unióban, illetve a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált, a gyártó által meghatározott dózisú COVID-19 oltóanyaggal történt védőoltás tényének az igazolásával történik. Ebből került ki az a rész, hogy az igazolványt csak a gyártó által meghatározott dózisú oltás esetén lehet kiadni. A módosító rendelet későbbi passzusa szerint az új rendelet hatálybalépése előtt az alapimmunizáláshoz két oltás volt szükséges, de ez már nem feltétel a lap értelmezése szerint.

EGY-KÉT HÉTEN BELÜL ÉRKEZIK

A módosító rendelet arról is rendelkezik, hogy akik a hatályba lépése előtt kapták meg az első oltásukat, ugyanúgy megkaphatják a védettségi igazolványt, mint azok, akik a módosítás után kapják meg azt, és ezt hivatalból kiküldik nekik az oltás után egy-két héten belül. Hogy mire ad felhatalmazást majd az oltási igazolás, arról egyelőre nem született döntés.

Forrás: portfolio.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb