Szegedi Arcok

Környezetbarát mosókapszulával durrant 2021-ben a szegedi Perfect Platinum

Piacvezető multicég mosószereivel is felveszi a versenyt hatékonyságban a szegedi tulajdonosi körrel rendelkező Perfect Platinum, teszi mindezt úgy, hogy közben kiemelt figyelmet fordít arra, hogy környezetkímélő megoldásokkal állítsa elő mosókapszuláit. Sikeres szakmai újítások, csökkenő ökolábnyom és ambiciózus helyi kutatók övezik a Perfect Platinum fejlődésének útját, amely 2021-ben külön hangsúlyt fektet a környezettudatosságra.

EGY SORBÓL RAJTOLNI A MULTIKKAL

A szegedi tulajdonú Perfect Platinum 2012-ben kezdte meg vízben oldódó fóliában kiszerelt kapszulás folyékony mosószerek gyártását, és kevesebb mint egy évtized alatt egy igencsak rangos teszten komoly versenytársakkal mérte össze tudását, nem is rossz eredménnyel.

Nemrégiben a német TÜV által akkreditált laboratórium felmérése alapján nyolc különböző szennyeződésből három esetében a Perfect Platinum jobb eredményt hozott mint egy multinacionális lánc sajátmárkás terméke, és hatásfokában minden esetben megközelítette vagy azonos szintet ért el, mint egy piacvezető márkatermék. Az összehasonlítás alapján nem túlzás azt állítani, hogy hatékonyságát, mosóerejét tekintve a Perfect Platinum Color felveszi a versenyt a nemzetközi márkákkal, sőt, van, amiben még jobb is náluk.

EGY KÖVETENDŐ PÉLDA: KÖRNYEZETTUDATOSSÁGGAL FEJLŐDIK TOVÁBB A CÉG

A remek nemzetközi eredményeket látva sem dől hátra a mosókapszulákat gyártó vállalkozás: 2021-ben a környezettudatosság mentén fejlődik majd tovább a Perfect Platinum, így tovább csökken a gyártás során hátrahagyott ökolábnyom is. Ez jelen esetben nemcsak szöveg vagy üres marketingfogás, a békéscsabai székhelyű cég ugyanis már eddig is több fejlesztést eszközölt azért, hogy kímélje a környezetet.

A Perfect Platinum által a piacra dobott kapszulák 100%-ban lebomló fóliából készülnek, bomlástermékei környezetbarátak, így kisebb mértékben terhelik az élővizeket. A folyékony mosószerekkel szemben a kapszulák nem tartalmaznak vizet, így szállításuk és előállításuk során is alacsonyabb a környezetterhelés, és minden cseppjükben aktív hatóanyagot tartalmaznak.

Idén készül egy 100%-ban műanyagmentes csomagolás is, így várhatóan 2021 második felében még egy nagy lépést tesznek majd a környezetvédelemért, és szegedi kutatókkal együttműködve fejlesztik eco-mosókapszulájukat is, amelynek már nemcsak a csomagolása, szállítása, de a beltartalma is környezetbarát, vegán és állatkísérlet-mentes lesz.

Kipróbálnád a szegedi cég környezetbarát, okostermékeit?

Mutatjuk, hol éred el őket:

  • a CBA Príma NOVA – ban
  • az EDO kutakon,
  • a Reál üzletlánc boltjaiban,
  • a Jan-kerben
  • és a Tutti Nagyker üzletében, valamint az általuk kiszolgált kisboltokban, és persze a Perfect Platinum webshopban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb