Közélet

Még holnapig díjmentesen visszaváltja a Volánbusz a márciusi helyközi dolgozó- és tanulóbérleteket

Március 10-ig, azaz még holnapig díjmentesen visszaváltja a Volánbusz a márciusi helyközi dolgozó- és tanulóbérleteket, tette közzé az információt a társaság honlapján.

Az intézkedés alapján a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz visszatéríti a helyközi járatokra szóló, március havi vagy első félhavi, vagy március 1-je és március 8-a közötti érvényességgel kezdődő, illetve a 2021. március 8-át megelőzően vásárolt, és 2021. március 8-a utáni érvényességgel kezdődő 30 napos dolgozó- és tanulóbérleteket. 

Amennyiben az utasok ezt 2021. március 10-ig kezdeményezik, a vételárat teljes egészében, kezelési költség felszámítása nélkül visszakapják. A 2021. március 1. előtt kezdődő érvényességű és a benyújtás idejében még legalább 15 napig érvényes 30 napos bérlet árának 50 százalékát térítik vissza kezelési költségmentesen. Azon településeken – Szeged kivételével – ahol a Volánbusz a helyi közösségi közlekedési szolgáltató, szintén a fenti visszaváltási feltételek érvényesek – olvasható a közleményben.

A visszaváltás részleteiről bővebb infókat itt találsz.

Forrás: volanbusz.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb