Közélet

Kitört a buszháború Vásárhelyen: az új szolgáltató mellett a régi Volánbusz is járatokat indított, de volt még meglepetés

Zajlik az élet Szegeden és zajlik a szomszédban, Hódmezővásárhelyen is: ma reggel elindult az ingyenes közösségi közlekedés, amiből elég rendes kis show kerekedett – a Volánbusz, mint eddigi szolgáltató, és a Joványbusz, mint az önkormányzat által megbízott új szolgáltató is elindította járatait Vásárhelyen. Az előbbi azt mondta, nekik senki sem szólt hivatalosan a közös munka megszüntetéséről.

VÁROSKÁRTYÁVAL INGYENES A TÖMEGKÖZLEKEDÉS

Az önkormányzati Hódpress.hu arról írt, hogy meglepően sokan utaztak az első reggelen. Márki-Zay Péter polgármester a 42-es járattal ment dolgozni a Városházára, egy Facebook live videóban elmondta, hogy a lakosok 30 perc alatt a Hősök terére tudnak érkezni, ráadásul ingyen, ha kiváltották a Városkártyát. A tesztüzemben, azaz az első két hétben Városkártya nélkül is ingyenes az utazás.

NAPI SZÜRREÁL: A RÉGI SZOLGÁLTATÓ IS ELINDÍTOTTA A JÁRATAIT

Az indulás mókás mivoltát az adta meg, hogy a régi szolgáltató (Volánbusz) fogta magát és ugyanúgy elindított a járatait, mintha mi sem történt volna. A vállalat arra hivatkozik, hogy őket senki sem értesítette hivatalosan, az önkormányzat természetesen az ellenkezőjét állítja. Ha ez nem lenne elég, a vásárhelyi média még rátett egy lapáttal, volt itt minden, mint az Újszegedi Majálison: polgármesteri élő adásban balhézó néni, maszk nélkül, telefonálva vezető sofőrök és utolsó pillanatos menetrend kihelyezések.

BEST OF VÁSÁRHELY: MASZK NÉLKÜL FELSZÁLLÓ POLGÁRMESTER, ÉLŐ ADÁSBAN MÉLTATLANKODÓ NÉNI ÉS EGYÉB NYALÁNKSÁGOK

A Promenad.hu arról írt, az új társaság egyik sofőrje telefonált út közben, a másik pedig az egész út alatt mellőzte a maszk szabályos használatát.
A polgármester egy élő-Facebook videóval köszöntötte az új szolgáltatót, azonban az eset egy kicsit kellemetlenre sikerült: felvétel közben egy néni élő adásban akadt ki, amiért a busz nem arra közlekedett, amerre ő tartott volna.


Márki-Zay Péter véletlenük maszk nélkül szállt fel a Kálvin téri buszmegállóban várakozó 42-es járatra, igaz, egy kicsivel később észbe kapott és felkapta a textíliát. “Nálunk bár a buszon kötelező, egyéb helyeken nem” – indokolta feledékenységét a város első embere.
Állítólag volt “némi” csúszás is a táblák kihelyezésében: a Vásárhely24.com szerint vasárnap este még nyoma sem volt Vásárhely buszmegállóiban annak, hogy hétfő reggel már az önkormányzat által újonnan leszerződtetett Joványbusz (is) elindítja járműveit. Mint írják, reggelre aztán, az éj leple alatt, végül kitették az utastájékoztató menetrendet. A portál szerint itt-ott előfordult, hogy a Jovány művek tájékoztatóival fedték le a Volánét a buszmegállókban, pedig a táblák a Volánbusz tulajdonát képezik.

 

MÁR AZ ELŐZMÉNYEK IS IZGALMASAK VOLTAK

Mint a Hódpress.hu írta, a személyszállítást Budapestről bérelt buszok bevonásával kellett megkezdeni egy hatósági kalamajka miatt. Jovány Gyula 4 járművel indította volna működését hétfőn, azonban ezek közül 2 nem kapta meg időben a szükséges engedélyeket. A buszok használatát a Nemzeti Közlekedési Hatóság előszőr engedélyezte, rá egy hétre az engedélyt visszavonta, a cég végül kénytelen volt a fővárosból hozni buszokat az induláshoz.

Forrás: Hódpress.hu, Vásárhely24.com, Promenad.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb