Kikapcs

Amikor a falak mesélnek: ismerd meg az újszegedi romház történetét

Közel 10 éve áll egy elhagyatott ház Újszegeden a Közép Kikötő soron, egy nagyon régi egyszintes ház, ami valamikor egy család otthona lehetett, mára azonban nyoma sincs benne az egykori életnek, üresen, lélektelenül várja sorsát, míg végleg az enyészeté nem lesz. Olvasónk, Kristóf (aki megosztotta velünk a rengeteg szuper információt a téglagyári tavakról) hívta fel a figyelmünket erre a megrendítő látványra. Ő már hosszú idő óta figyelemmel kíséri a ház folyamatos pusztulását, ahogy évről évre megtépázza az idő kíméletlen vasfoga, de ha ez nem lenne elég, a ház a kegyelemdöfést tavaly októberben kapta, amikor teljesen leégett, mára az egykori tető martaléka fekete csontvázként mered az arra járókra.

Az épület körül nincs kerítés, így közvetlenül a fal mellett haladva lehet hátrajutni az udvarra. Itt még szomorúbb látvány tárul a szem elé: az egykori tulajdonos valamennyi holmija kirámolva hever a gazban: szétszedett motorkerékpár, használhatatlan háztartási gépek, edények, és félig megégett fadarabok hevernek az egyre inkább elburjánzó növényzetben. A rengeteg ottmaradt holmi sejtetni engedi, hogy az egykori tulajdonos mindent hátrahagyva mehetett el otthonából, és soha nem tért oda vissza. Ezután évről évre látható volt, hogyan válik az egykori otthon elhagyatott kísértetházzá.

A ház gyors ütemű pusztulásához valószínűleg hozzájárult az is, hogy néhány éve hajléktalanok vették birtokba az épületet, és ott létük alatt alapos pusztítást végeztek. Többször is tüzet gyújtottak a falakon belül, feltehetően így égett le 2020 nyarán az egyik szoba, 2020 októberében pedig jött a végső csapás, a ház egy másik tűzben teljesen leégett.

Most ez a kép fogadja az arra járókat. Az egykor lakóinak biztonságot nyújtó otthont ma már életveszélyes megközelíteni is, nemhogy bemenni az épületbe, hiszen, ki tudja, a falak megviselt maradványai még meddig bírják.

A képeket és a nagyon sok hasznos információt köszönjük Olvasónknak, Kristófnak!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb