Közélet

Kilép a Fidesz az Európai Néppártból

Egy ideje már várható volt: a Fidesz bejelentette kilépését az Európai Néppártból. A hírt a szegedi származású Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter tette közzé a Twitter oldalán.

NOVÁK KATALIN: ITT AZ IDŐ ELBÚCSÚZNI

Itt az idő elbúcsúzni – közölte Twitter-bejegyzésében Novák Katalin, mellékelve a Fidesz Európai Néppártból való kilépési nyilatkozatát. A néppárti frakcióból való kilépésről még március 3-án döntött a Fidesz, miután az Európai Néppárt frakciója megszavazta azt az alapszabály-módosítást, amely szerint nem csak tagokat, hanem egész delegációkat lehet kizárni és felfüggeszteni a néppárti képviselőcsoportból. A 187 néppárti EP-képviselő közül a módosítás mellett 148-an szavaztak, 28-an voltak ellene, négyen tartózkodtak. A Fidesz korábban jelezte, hogy az egész módosítást ellenük intézett támadásként értékelik, s hogy annak elfogadása esetén önként távoznak a frakcióból.

A KDNP MARAD

A KDNP azonban egyelőre marad – mondta Hölvényi György, a párt európai parlamenti képviselője múlt héten. Indoklása szerint abban bíznak, hogy „jobb idők” is jönnek majd, és nem akarják elhinni, hogy „Európa egyik legsikeresebb politikai formációja tartósan kimarad a politikai kereszténydemokrata középből”. Hozzátette, hogy a Fidesz és az EPP között nagyon eldurvult a konfliktus.

Kapcsolódó cikkek

3 hozzászólás

  1. Visszajelzés: แทงหวย24
  2. Visszajelzés: this
  3. Visszajelzés: https://stealthex.io
'Fel a tetejéhez' gomb