Közélet

Jövő hét szombaton kezdődik a tavaszi rókavakcinázás Csongrád – Csanád megyében

Jövő hét szombaton kezdődik a tavaszi rókavakcinázás az ország déli és keleti részén, így Csongrád – Csanád megyében ebzárlat, és legeltetési tilalom lép életbe március 27. és április 10. között – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel pénteken.

ÁPRILIS 10-IG ÖSSZESEN 27 EZER NÉGYZETMÉTERRE SZÓRJÁK LE REPÜLŐRŐL A VAKCINATARTALMÚ CSALÉTKEKET

A program Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére terjed ki. Április 10-ig összesen több mint 27 ezer négyzetméterre szórják le repülőről a vakcinatartalmú csalétkeket. Az egyes területekre vonatkozó ebzárlat és legeltetési tilalom pontos időpontjáról a járási  állategészségügyi hivatalok, és az önkormányzatok tájékoztatnak, a kirándulókat külterületi plakátokon figyelmeztetik majd.

A HAZAI RÓKAÁLLOMÁNY HÁROMNEGYEDÉT SIKERÜL ELÉRNI A VAKCINÁZÁSSAL

A közlemény szerint a vörös rókák a fő terjesztői a veszettségnek, amely a vadon élő és a házi emlősökre, valamint az emberre egyaránt veszélyes. Magyarországon körülbelül 75 ezer róka él, de az állomány háromnegyedét az eddigi vizsgálatok szerint sikerül elérni a vakcinázással. A vadon élő rókaállományban folytatott vakcinázási program költségeihez az Európai Unió 75 százalékos társfinanszírozást biztosít Magyarország részére.

MAGYARORSZÁGON 25 ÉVE NEM VOLT PÉLDA ARRA, HOGY EMBER KAPJA EL A VESZETTSÉGET

Ember már csaknem 25 éve nem kapta el a veszettséget, és a jelenlétét is csak 2017-ben észlelték utoljára belföldön. A vakcinázás ennek ellenére indokolt, hiszen Romániában idén február elején már felbukkant a veszettség, ráadásul a magyar határhoz közel – olvasható a közleményben. A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját, ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztat.

Forrás: MTI/allattenyesztok.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb