Szegedi Arcok

Rózsaszín szivecskék a Dóm téren, avagy startolt a “szívesen dolgoznánk már újra” mozgalom Szegeden

Egy nem mindennapi és igazán önzetlen kezdeményezés látott napvilágot, ugyanis a szegedi Farkas Gyöngyi elindította a mai nappal a “Szívesen dolgoznánk már” mozgalmat városunkban. Tette mindezt azzal a céllal, hogy éreztesse azt mindazokkal, akik elvesztették munkájukat a járvány következtében, vagy bezártak és emiatt bevétel nélkül maradtak, hogy senki sincs egyedül. Ennek kapcsán pedig rózsaszín szivecskékkel díszítette a Dóm teret, melyeken egy-egy olyan ágazat megnevezése szerepel, amelyek kénytelenek voltak bezárni, viszont szívesen nyitnának már újra.

Farkas Gyöngyi így ír a mozgalomról Facebook oldalán:

“A mai nappal elindítottam a “SZÍVESEN DOLGOZNÁNK MÁR ÚJRA” mozgalmat. Sokat tűnődtem mivel is tudnám lelkileg támogatni kissé azokat, akik a covid miatti helyzetben hosszabb-rövidebb ideje nem dolgozhatnak és így bevétel nélkül maradtak. Azt hiszem aki ismer tudja, hogy gyűjtök mindent, ami a természetben előfordul és szív alakú, így nem is volt kérdés számomra, hogy valami szíves dologgal rukkoljak elő. Az elmúlt egy év rendesen megtépázta az életünket és itt nem csak a pénztárcánkra gondolok. A lelki károk talán mégnagyobbak, de tény, hogy a kettő szorosan összefügg. Rengeteg ember veszítette, vagy veszíti el épp most a munkáját és vele együtt a megélhetését. Kezdődött a sor a vendéglátósokkal. Nekem is van a családban és az ismeretségben is több ilyen személy, és eszméletlen amit ők átélnek az elmúlt egy évben… Aztán a turisztika, majd most mi kisvállalkozók. Én ugye csak a magam nevében nyilatkozhatok, mint kéz- és lábápoló, műkörömépítő. Az elmúlt egy év nekünk is sok nehézséggel járt, hiszen a fokozódó járványhelyzet egyre több munkahelyet tarolt le, egyre több embernek kellett meghúznia a pénztárcáját, így nekünk is igencsak fogyatkozott a vendégkörünk hónapról hónapra. Az idős vendégeink pedig érthető okokból nem jönnek, félnek, kerülik a nem létszükségletű helyeket.Sok olyan kollegináról hallok, akik kénytelenek voltak bezárni, mert már nem bírták fenntartani a vállalkozásukat. Pedig a mi szakmánk egy szerelemszakma, aki ebben dolgozik sokszor a hobbijának, álmainak él. Művészek is vagyunk valahol. A mostani zárással a maradék tartalékát éli fel a legtöbb szakmabeli, már akinek még maradt” – írja bejegyzésében Gyöngyi.

TUDATNI, ÉREZTETNI SZERETNÉ, HOGY SENKI SINCS EGYEDÜL

“Azt gondoltam, hogy mivel ez már a lelkünkre is jócskán kihat és több szakmai Facebook csoportban is azt látom, hogy lassan már-már feladni kényszerülnek sokan, gondoltam mi lenne, ha valamilyen módon tudatnám és éreztetném a sorstársaimmal, hogy nincsenek egyedül és tartsanak még ki, ha tudnak? Tudom, hogy abból nem vehetnek kenyeret a boltban vagy fizethetik be a számláikat a postán, ha lélekben együtt vagyunk, de pozitív gondolkodású emberként úgy éreztem tennem kell valamit és még ha csak egy kis jelképes dolgot is, akkor is. Ha már csak egy embernek is segítek abban, hogy lelkileg kitartson még és menjen tovább, akkor már megérte. Készítettem karton szíveket, amelyeket elhelyeztem a város egyik ikonikus, és sűrűn látogatott helyén: a Dóm téren, ezzel jelezve az összetartást, a lelki támogatást. Minden szívre olyan ágazatok nevét írtam, akik most nem dolgozhatnak. Tettem ki üreseket is, amelyekre bárki szabadon írhat további szakmákat, vagy akár üzenhet is a bajban levő embereknek. Most a lelki támogatás a célom, és hogy erőt adjak ezzel a kis gesztussal azoknak, akik már nagyon elkeseredettek és visszaadni picit a hitet nekik az életben” – írja Gyöngyi, majd hozzátette, hogy szeretné, ha a mozgalom más városokba is eljutna.

FIGYELEMFELHÍVÁS A DÖNTÉSHOZÓK RÉSZÉRE

“Legfőképp szeretném, ha ez is egy figyelemfelhívás lenne, és eljutna az illetékes döntéshozókhoz, mert a nyitással több ezer ember megélhetését adnák vissza. A vírus valóban nem játék, de azt gondolom, a megfelelő higiéniás feltételek betartása mellett igenis nyitni kell, mert itt nem csak a vírus okozhat katasztrófákat és tragédiákat, hanem az is, ha ennyi ember sodródik a nincstelenségbe, az adósságba és az éhezésbe. Remélem ezzel segíthettem picit én is, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a már annyira várt szabad életünkhöz újra” – zárta gondolatait Gyöngyi és még fotókat is közölt az oldalán.

Forrás: Farkas Gyöngyi Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb