Közélet

Szlávik János: talán ezen a héten kiderül, hogy tetőzött-e már a harmadik hullám

Két és fél millió ember beoltását követően lehet arra számítani, hogy a beoltott tömeg valamennyire megváltoztatja a koronavírus-járvány lefolyását – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a közmédiának.

Szlávik János ugyanakkor kiemelte: “ahhoz, hogy hátradőljünk, sokkal-sokkal több oltást kell beadni”. Azt mondta: a járvány kezdetén úgy tartották, hogy a nyájimmunitáshoz a lakosság 60-70 százalékának átoltottsága megfelelő. Az új vírusmutánsok megjelenésével azonban – különösen a brit mutáns terjedésével -, a főorvos szerint ennél is magasabb, akár 70-80 százalékos átoltottságra is szükség lehet ahhoz, hogy a járványt megállítsák.

EGYRE TÖBBEN SZERETNÉK BEOLTANI MAGUKAT

Szlávik János közölte, azt tapasztalja, egyre többen szeretnék beoltatni magukat, miután egyre többen látják a betegség súlyos következményeit. Kiemelte: az oltási terv jól halad, egyre több csoportot lehet behívni. Véleménye szerint talán nyárra sok mindent vissza lehet hozni a normális életből. A főorvos azt mondta: az elmúlt napokban sok az új fertőzött, és még mindig nagyon magas a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma.


A HÉTEN KIDERÜL, HOGY TETŐZÖTT-E A JÁRVÁNY

Talán ezen a héten kiderül, hogy a harmadik hullámnak ez a “platófázisa-e”, vagy esetleg tovább emelkednek a számok – tette hozzá, megjegyezve: nagyon nehéz megjósolni, de bíznak benne, hogy ezek “az igen magas számok” nem emelkednek tovább. Szlávik János kitért arra is, hogy a posztcovid szindrómára már korábban is felfigyeltek. Sok gyógyult betegnél maradnak hosszú távú tünetek, mint például köhögés, hőemelkedés, fejfájás, memóriazavar. Felhívta a figyelmet arra, hogy eleinte ezeket a betegek 10-15 százalékánál észlelték, az újabb tapasztalatok szerint viszont ez az arány már 30 százalék körüli.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb