Kikapcs

Majka & Curtis, Horváth Tamás – millió programmal jön a nyáron a Siófoki Nagystrand

A Siófoki Nagystrand homokos „tengerpartja”, a Plázs Siófok idén is úgy készül, hogy fix pontja legyen a balatoni nyárnak, ami igazán csábító lehet a szegediek számára is. “Bízva abban, hogy a szezonban zöldre vált a bulilámpa, a hazai pop-rock-party élet legismertebb előadói már ott sorakoznak a Plázs programnaptárában, sőt több nemzetközi sztár is várja, hogy idén a Balaton-part legluxibb strandján léphessen fel” – küldte szerkesztőségünknek a jó hírt közleményben a Plázs Siófok.

Mint írják, készülnek, hiszen nappal egy mediterrán tengerparti napfürdőzés élményét élhetjük át, este pedig a hely – „mini fesztivállá” változva – koncertek és különféle partyk otthonaként csalogatja a látogatókat. 

BEACH PARTYK, FOCI EB, SZÁMOS PROGRAM

„A vírus szinte teljesen átírta az életünket, de bízunk benne, hogy feledtetve a nyomasztó bezártságot, a nyár már a szabadságról fog szólni” – mondta Barna György, a Plázs főszervezője, hozzátéve, hogy igyekeznek idén is mindenre felkészülni és többféle forgatókönyvvel várják a vendégeket a startra, a naptár pedig már most tele van jobbnál jobb programokkal. Többek között nappali beach partykkal, foci EB szurkolói zónával és változatos zenei stílusokat felölelő koncertekkel és bulikkal készülnek az idei nyárra. Az összes dátum és fellépő bejelentésére hamarosan érkezik, de az már biztos, ahogy eddig is, péntekenként Metzker Viktória és meghívott barátai rendelnek majd az Arénában és többek között Majka & Curtis, Horváth Tamás, a Follow The Flow és az Edda is tiszteletüket teszik a Balaton-parton, sőt külföldi előadókban sem lesz hiány.

A Plázs mellett az EFOTT Fesztivál is jön a nyáron:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb