Közélet

Gulyás: következőnek a papokat és lelkészeket oltják

A történelmi keresztény egyházak kérésének megfelelően a papok, lelkészek is megkapják a koronavírus elleni oltást, mivel kiemelkedő szerepet játszanak ebben a nehéz időszakban – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Zánkán, sajtótájékoztatón.

INDUL A PAPOK, LELKÉSZEK OLTÁSA

Gulyás Gergely elmondta, Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke fordult a kormányhoz azzal a kéréssel, hogy mivel a lelkipásztorok fontos tevékenységet végeznek, többek között kórházakban látnak el feladatokat, iskolákban oktatnak és temetési szertartásokat végeznek a járvány idején is, ezért részesüljenek ők is oltásban.

A miniszter jelezte: azokat a papokat, akik hitoktatói tevékenységet végeznek, a pedagógusokkal együtt már beoltották. Gulyás Gergely úgy fogalmazott, szerények voltak az egyházi vezetők a kérés időbeliségét illetően, hiszen már több mint 3 millió ember megkapta az oltást. Balog Zoltán azt mondta, hogy a járvány súlyos mentális problémákat okoz az emberek életében, ezért a lelki támogatás különösen fontos. A püspök arra biztatott mindenkit, hogy keresse a lelki vezetőket, akik segítséget tudnak nyújtani a negatív hatások legyőzésében.

A katolikus, a református és az evangélikus egyház még április elején kérte levélben Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a lelkészeket is vegyék előre az oltási tervben. Erdő Péter bíboros az Inforádiónak adott interjúban arról beszélt, hogy érdekes a helyzet, mert a papok hivatása hasonló a pedagógusokéhoz, mivel sok emberrel találkoznak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma akkor úgy reagált, az idősek oltása az első:

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb