Sport

Holnap 17 órakor, a Pécsi MFC ellen lép pályára a Szeged-Csanád GA

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia vasárnap 17 órakor a dobogóra pályázó Pécsi MFC otthonában lép pályára a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában. Dragan Vukmir vezetőedző elmondta, nehéz mérkőzésre számít, ugyanakkor a csapat felkészült az ellenfélből, így a három pont megszerzése a cél.

A PMFC-vel eddig három alkalommal játszottak tétmérkőzést a fiúk, a mérleg két szegedi siker mellett egy pécsi győzelem. Az őszi összecsapáson Rácz László találata döntött a vörös-feketék javára. Legutóbb 2018. augusztus 11-én léptek pályára a baranyai megyeszékhelyen, akkor Oláh és Germán góljaival 2-1-re diadalmaskodtak a szegediek az NB III. Közép csoportjában, amelyet később meg is nyertek.

Érdekesség, hogy a keretben három olyan játékos is található, aki korábban megfordult a pécsieknél. Miroszlav Grumics 2012 és 2014 között 41 bajnokin 9 gólt szerzett a vörös-feketék színeiben, Kővári Róbert ugyancsak 41 bajnoki mérkőzésen ölthette magára a pécsiek szerelését, hatszor volt eredményes 2013 és 2015 között, míg Mohl Dávid ugyanebben az időszakban 40-szer lépett pályára a baranyaiaknál.

“Egy nagyon jó csapat ellen készülünk, ezt a táblázaton elfoglalt helyezésük is mutatja. Nehéz meccs lesz, pláne, hogy a pécsiek hazai pályán játszanak. Agresszív, támadó focit játszanak és ezt eredményesen teszik. Mi erre készülünk és szeretnénk megnyerni a mérkőzést. Bár az utóbbi két fordulóban pontokat szereztünk, a Kaposvár ellen nyertünk is, de minden meccs más és nekünk arra kell törekednünk, hogy a következő mérkőzésen is a legjobb formánkat tudjuk nyújtani” – nyilatkozta Dragan Vukmir.

Forrás: szeged-grosicsakademia.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb