Szegedi Arcok

„Árad belőlük a harmónia és az, hogy mennyire szeretik egymást” – így jött össze Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc

Szerda este a Bors számolt be először arról, hogy a csütörtöki Hot! magazin címlapja erős lesz: Mészáros Lőrinc megkérte Várkonyi Andrea kezét, a tévés pedig igent mondott, így azt sem titkolják tovább a nyilvánosság előtt, hogy egy párt alkotnak.

Tegnap este meg is írtuk, hogy ezek szerint szegedi lány lesz Magyarország leggazdagabb felesége.

MÁRCIUSBAN MÁR KÖZÖSEN UTAZTAK AZ EGYESÜLT ARAB EMÍRSÉGEKBE

De, kanyarodjunk kicsit vissza: március közepén kaptak szárnyra egyébként a hírek, miszerint egy több mint tízmilliárd forint értékű luxusgép blokkolt jeladóval repült el az Egyesült Arab Emírségekbe, az utaslistáról petig kiderült, Várkonyi és Mészáros is a privát gépen utazott. A Hot!-ból végül részletek is kiderültek, igaz, névtelen források (ismerős, tévés kolléga) alapján számoltak be Várkonyi és Mészáros kapcsolatáról:

  • Munka kapcsán ismerkedtek meg, előtte látásból ismerték egymást, de Mészáros válása után jött létre szorosabb kapcsolat köztük, itt a felcsúti milliárdos volt a kezdeményező.
  • Annyira harmonikus párról beszélhetünk, hogy a környezetükben senkinek nem volt meglepetés, hogy Mészáros jegygyűrűt is vásárolt Várkonyinak (ezt egyik fél sem erősítette meg a cikkben, sem más nyilatkozatban).

HAMAR MEGLETT AZ ÖSSZHANG

Állítólag hamar meglett köztük az összhang: “Mi is meglepődtünk, hogy mennyire természetes köztük minden. Kár lenne tagadni, hogy eleinte volt bennünk némi bizonytalanság a kapcsolattal szemben, Andit pedig féltettük a támadásoktól, de amikor láttuk őket együtt, az egész olyan egyértelmű lett. Árad belőlük a harmónia és az, hogy mennyire szeretik egymást. Így nem is csodálkoztunk, amikor kiderült, hogy Lőrinc megkérte Andi kezét, s hogy összeházasodnak” – árulta el a lapnak az egyik forrás. Maga Várkonyi mindössza azt nyilatkozta a Hot!-nak:

“A magánéletemet továbbra sem szeretném a címlapokon élni, remélem, ezt megértitek. A párom Mészáros Lőrinc, ami eddig sem volt titok, most meg már pláne nem az.”

AZ EMBER, AKIRE FEL IS TUD NÉZNI

Várkonyi több hónappal ezelőtt a LifeTV-n (mikor még ott dolgozott) saját, Női titkok Várkonyi Andinál című műsorában elárulta, mit keres a férfiakban:

“Az apukám egy végtelenül okos, művelt ember. Én tudom magamról, és észrevettem régebben, hogy ezt nagyon keresem a férfiakban. Nekem alapvetés, hogy intellektusban megugorjon egy szintet, akire fel is tudok nézni.”

Forrás: borsonline.hu, 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb