Közélet

Szijjártó Péter: a beoltottak mától szabadon utazhatnak Szlovéniába

A beoltottak mától szabadon utazhatnak Szlovéniába, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook oldalán közzétett videós üzenetében.

A SZLOVÉNIÁVAL KÖTÖTT UTAZÁSI MEGÁLLAPODÁS MÁR MA ÉLETBE LÉP

A miniszter elmondta, hogy Szlovéniával kötött utazási megállapodás szerint kölcsönösen elismeri a két ország egymás oltási igazolásait, függetlenül attól, kit, milyen oltóanyaggal oltottak be, szabadon lehet utazni. Így most már „a szlovén tengerpartot, a Bledi-tavat is megcélozhatják a magyar utazók, turisták” – közölte. 

BAHREINNEL IS MEGÁLLAPODÁS SZÜLETETT, MELY HÉTFŐTŐL ÉRVÉNYES

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy sikerült Bahreinnel is megállapodnia, így itt is kölcsönösen elismeri a két ország egymás oltási igazolványait, és engedélyezik az utazást is a beoltottak számára. Elmondta, a Bahreinnel kötött megállapodás május 3-tól lép hatályba.

PÉNTEK ÓTA SZABAD AZ UTAZÁS A BEOLTOTTAK SZÁMÁRA SZERBIÁBA ÉS MONTENEGRÓBA IS

Szerbiával és Montenegróval is már megvan a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről – ezt csütörtökön jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Forrás: Szijjártó Péter hivatalos Facebook oldala/index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb