Szegedi ArcokVideo365

Érettségi Szegeden, 2021: így látják a szegedi végzős középiskolások a mai matek vizsga feladatait

Az idei érettségik második napján járunk, amikor a magyar nyelv és irodalom után matematika tudásukról adtak számot a végzős középiskolások. Magyar Andor operatőr kollégánkkal, ahogy végeztek a diákok, már ott vártuk őket, hogy megkérdezzük, mik voltak a tapasztalataik, melyik feladat adta fel igazán számukra a leckét, és mit tartottak kifejezetten könnyűnek. Mielőtt azonban meghallgatnád a szegedi iskolások véleményét, tekintsd át velünk, milyen feladványok vártak ma reggel a vizsgázókra.

KÉT – KÉT FELADATSORT KELLETT KITÖLTENIÜK KÖZÉP – ÉS EMELT SZINTEN IS A VIZSGÁZÓKNAK

A közép- és az emelt szintű matek érettségin két-két feladatsort kellett kitöltenie az érettségizőknek. Míg az előbbinél 180 perc alatt összesen 100 pontot lehetett szerezni, addig az utóbbinál 240 perce volt arra a diákoknak, hogy 51+64 pontot, azaz összesen 115 pontot szerezzenek.

Fotó: MTI/Komka Péter

SZÁMTANI SOROZATOK, HALMAZOK, VALÓSZÍNŰSÉG – ÉS SZÁZALÉKSZÁMÍTÁS IS ELŐKERÜLT A VIZSGA ELSŐ RÉSZÉBEN

Az I. feladatlap 10-12 feladatot tartalmaz, amely az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. Ebben a feladatlapban előfordult néhány igaz-hamis állítást tartalmazó vagy egyszerű feleletválasztós kérdés is. Idén ebben a vizsgarészben előkerültek a számtani sorozatok, halmazok, valószínűség- és százalékszámítások, módusz és medián és szögek minden mennyiségben. Ezen felül hatványozós feladattal is meg kellett birkózniuk a diákoknak a középszintű matek érettségi első részében. 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A MÁSODIK RÉSZBEN VOLT OLYAN FELADAT, AHOL KUTYAÉVEKBEN KELLETT SZÁMOLNIUK AZ ÉRETTSÉGIZŐKNEK

A középszintű matek érettségi második, hosszabb és összetettebb feladatokból álló részében egyenletrendszerek, síkgeometria, gráfok, százalékszámítás és a logaritmusok témakörei is előjöttek. Az érettségizők – ahogy azt a korábbi években megszokhatták – több szöveges feladatot is kaptak. Az egyik, több matematika témakört érintő a Balaton-átúszáshoz köthető, míg egy másik egy jégkorong bajnokságról szólt. A kötelező feladatok közül volt olyan is, ahol kutyaévekben kellett számolniuk az érettségizőknek.

Fotó: MTI/Komka Péter

ÍGY LÁTJÁK A SZEGEDI VÉGZŐSÖK A MATEK ÉRETTSÉGIT

Tehát a feladatok során kaptak hideget – meleget a végzős diákok, voltak trükkös feladatok, igazi fejtörők és olyanok is, ahol könnyen vehették az akadályt. Videós összeállításunkból megtudhatod, mi volt a mai matek érettségiről a szegedi vizsgázóknak a véleménye:

Operatőr: Magyar Andor, szeged365.hu

Forrás: eduline.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb