Közélet

Érettségi Szegeden, 2021: matekkal folytatódik a hét

A tegnapi magyar nyelv és irodalom érettségit követően ma matematika tudásukról adnak számot a végzős középiskolások. Lássuk, mit is lehet tudni elöljáróban a vizsgáról!

180 PERC ALATT ÖSSZESEN 100 PONTOT LEHET SZEREZNI

A középszintű, írásbeli matek érettségin 180 perc alatt összesen 100 pontot lehet szerezni. Az első feladatlapban maximum 30 pont, a második feladatrészben pedig összesen 70 pont érhető el. Emelt szinten pedig 240 perce lesz arra a diákoknak, hogy 51+64 pontot, azaz összesen 115 pontot szerezzenek.

KÉT – KÉT FELADATSORT KELL KITÖLTENI KÖZÉP – ÉS EMELT SZINTEN IS

A feladatok között logikai, kombinatorika, algebra, valamint statisztikai számításokkal is találkozhatnak a vizsgázók. A közép- és az emelt szintű matek érettségin két-két feladatsort kell kitöltenie az érettségizőknek.

Fotó: MTI

EZEK A SEGÉDESZKÖZÖK MEGENGEDETTEK A VIZSGÁN

A feladatok megoldásához – középszinten és emelten is – függvénytáblázatot (egyidejűleg akár többfélét is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet, körzőt, vonalzót, illetve szögmérőt használhatnak a diákok.

25 SZÁZALÉKTÓL VAN MEG A KETTES

Matematikából, – ahogyan a többi érettségi tárgyból is, – 25 százaléktól van meg a kettes. Viszont akkor sem kell aggódni, ha nem sikerült megugrani a minimum ponthatárt, ugyanis, ha 12 százalékot elér a vizsgázó, akkor még mindig elmehet szóbelizni, ahol felhúzhatja a jegyét.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

EZEK VOLTAK A MAGYAR ÉRETTSÉGI FELADATAI

Tegnap lezajlott a magyar írásbeli érettségi, ahol Jókai Mór, Kossuth Lajos, Mikszáth Kálmán és Arany János is előkerült a feladatok között.

Forrás: eduline.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb