Smart Szeged

Újabb friss hír a szegedi déli Tisza-hídról: megvalósíthatósági tanulmány kész!

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztási Zrt és az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakos kollégái a tervező kollégákkal együtt elkészítették a szegedi déli Tisza-híd megvalósíthatósági tanulmány dokumentációját. Jó jel nekünk szegedieknek, hogy meg van az első mérföldkő!

Ahogyan arról korábban írtunk, Nemesi Pál kormánybiztos (Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna) tető alá hozta Botka László Szeged polgáresterével azt a találkozót, ahol a kiemelt projekttel kapcsolatban egy szakcsapat felállítására kérte a város vezetőjét, aki erre azonnal igent is mondott. Erről itt írtunk részletesen:

Az utána következő hetekben különböző közösségi oldalakon több “bullshit” is megjelent a szegedi déli Tisza-híddal kapcsolatban, de utánajártunk a részleteknek, és több cikkben tisztáztuk a félreértéseket! Így nálunk nyomon tudod követni, hogy mikor mi, és miért történik:

Ezekből a cikkeinkből kiderül, hogy

  • a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése után kell az engedélyeztetési terv
  • környezetvédelmi hatástanulmány is kell a projekthez
  • Nemesi Pál kormánybiztos (DAGFZ) javaslatára ütemezve építhetik a hidat, ami nagyban segíti a dinamikusabb megvalósítást
  • a város IMCS-t (intermodális csomópontot) szeretne a projektben és P+R parkolót
  • kialakult a közös nevező Szeged kiemelt projektjével kapcsolatban

Nemesi Pál kormánybiztos egy hónappal ezelőtt Szegeden rendezte meg azt a szakmai megbeszélést, ahol a szegedi déli Tisza-híd projekt összes résztvevője jelen volt: Nemesi Pál kormánybiztos és a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna titkársága, a kormányzati szervek képviseletében több szakkolléga, a város vezetését pedig Nagy Sándor Szeged városfejlesztési alpolgármestere képviselte, online élőben jelen volt még Szeged város főépítésze Sz. Fehér Éva. Ezen a szakmai megbeszélésen minden kérdésben megszületett a közös nevező. Erről a szakmai megbeszélésről egy összefoglaló videót is megnézhetsz:

A rendezvény után Szeged városfejlesztési alpolgármestere Nagy Sándor is exkluzív interjúban számolt be arról a Szeged365 olvasóinak, hogy Szeged is támogatja Nemesi Pál kormánybiztos javaslatait, és külön kérik az IMCS és a P+R parkoló kialakítását:

Nemesi Pál kormánybiztos kérdésünkre elárulta, a szegedi szakmai rendezvény mérföldkőnek számított, mivel lezárult a szakmai anyagnak az előkészítése, most pedig elkészült a megvalósíthatósági tanulmány. Ez azért kiemelten fontos, mert így már látjuk pontosan, hogy milyen ütemezésekhez milyen források szükségesek. A következő mérföldkő az építési engedélyezési tervdokumentáció megrendelése, ami Nemesi Pál kormánybiztos reményei szerint pár hónapon belül megtörténhet.

A Dél-Alföld szerintünk egy maximalista régió! Mi maximalistán azért dolgozunk, hogy minden projektről a leggyorsabban a legfrissebb híreket adjuk neked! Miközben folyamatosan figyeljük az eseményeket azt tapasztaljuk, hogy ebben a régióban a fenntartható fejlődés mellett maximálisan elkötelezettek az emberek, hogy itt vannak a legszerethetőbb városok, a legmosolygósabb hölgyek, és itt élnek a legvállalkozóbb és legszolidárisabb polgárok! ;) A Maximalista Régió előző cikkét is olvasd el ITT:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb