Kikapcs

Több mint százhúszan jelentkeztek a hétfőn kezdődő szegedi Nemzetközi Simándy József Énekversenyre

Hétfőn kezdődik a Nemzetközi Simándy József Énekverseny Szegeden, a klasszikus énekes tehetségkutatón négy kategóriában, 36 éves korig mutatkoznak be a magyar és külföldi művészek – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A versenyre több mint százhúszan jelentkeztek, a legtöbben Magyarországról és a határon túli magyar zenei intézményekből, de érkeznek versenyzők Szegedre Európa országai mellett az USA-ból, Dél-Koreából, Kínából és Japánból is.

TÖBB FORDULÓBAN MUTATKOZNAK BE A MŰVÉSZEK

A legfiatalabbaknak, a zeneművészeti szakgimnáziumok növendékeinek az elődöntőben egy szabadon választott dalt vagy áriát, a döntőben pedig két különböző stílusú művet kell előadniuk. A felsőfokú tanulmányaikat folytató alap-, illetve mesterképzésben résztvevő hallgatók, valamint a 36 esztendősnél fiatalabb művészek már három fordulóban mutatkoznak be, az elődöntőben egy, a középdöntőben és a döntőben kettő művel.

NEMZETKÖZI ZSŰRI ÉRTÉKEL

A produkciókat az Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója vezette nemzetközi zsűri értékeli. A verseny négy korosztályának elismerései mellett a zsűri egy magyar mű leghitelesebb tolmácsolójának odaítéli a Hazám, hazám díjat, és döntenek számos fellépési lehetőséget kínáló különdíjról is. A verseny díjkiosztó gálahangversenyét – melyen az ifjú énekestehetségeket a Szegedi Szimfonikus Zenekar kíséri Gyüdi Sándor vezényletével – június 20-án este rendezik a Szegedi Nemzeti Színházban.

A SIMÁNDY JÓZSEF EMLÉKÉT ŐRZŐ VERSENY HAZÁNK LEGNAGYOBB ÉNEKVERSENYÉVÉ NŐTTE KI MAGÁT

A Simándy József emlékét őrző versenyt 1998-ban – egykori szegedi főiskolai énektanárával – Sinkó Györggyel együtt Temesi Mária alapította. A tizenegyedik versenyt eredetileg 2020-ban rendezték volna meg, de a pandémia miatt idén kora nyárra halasztották. Az elmúlt húsz év során a megmérettetés Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező énekversenyévé vált, és olyan tehetségek mutatkoztak be rajta, akik azóta hazai és nemzetközi karriert futottak be.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb