Smart Szeged

300 millió forintból újult meg a Jerney utcai óvoda

Csaknem 300 millió forintból, uniós támogatással újították fel Szeged-Kiskundorozsmán a Jerney utcai óvoda épületét, ezzel 2017 óta nyolc óvoda rekonstrukciója fejeződött be a Csongrád-Csanád megyei székhelyen – írja közleményében az önkormányzat.

A közlemény szerint az 1970-es években emelt, 108 gyereket befogadó Jerney utcai óvoda paneltechnológiával készült, három részből álló épületegyüttesének korszerűsítésére 285 millió forint támogatást és mindössze 8 millió forint saját forrást fordított az önkormányzat.

A felújítás során:

  • kicserélték a külső nyílászárókat,
  • az ablakok egy része árnyékolót kapott,
  • a homlokzatot és a tetőt hőszigetelték,
  • új szennyvíz- és csapadékvíz-elvezető rendszert alakítottak ki,
  • az épületen belül megújultak a vizesblokkok,
  • a folyosók és a csoportszobák is új padlóburkolatot kaptak,
  • kicserélték a beltéri ajtókat, kifestették a helyiségeket,
  • korszerű fűtési rendszert építettek ki,
  • felújították az elektromos hálózatot, az épületeken kívül és belül új lámpatesteket és kapcsolókat szereltek fel,
  • a tetőre napelemek kerültek, így az üzemeltetéshez megújuló energiát is felhasználnak majd,
  • az akadálymentesítés részeként a főbejáratnál rámpát építettek, bent pedig akadálymentes mellékhelyiséget alakítottak ki,
  • új bútorok vásárlása mellett konyhatechnológiai gépeket és egyéb berendezéseket is beszereztek.

A beruházás kivitelezője a szegedi Partiskum-Bau Kft. volt. Az óvodafejlesztési program a Gyertyámos utcai, a Makkosházi és a Tarjáni óvoda felújításával folytatódik majd – áll a közleményben.

Fotók: Botka László, Facebook

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb