Szegedi Arcok

Karikó Katalin megkapta a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat

A koronavírus elleni vakcinák kifejlesztésében részt vevő hét kutató, köztük Karikó Katalin nyerte el idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat tudomány és technológia kategóriában – hozta nyilvánosságra a döntését a zsűri szerdán Oviedóban.

A magyar biológus mellett a kitüntetettek között van Drew Weissman amerikai immunológus, Ugur Sahin és Özlem Türeci német orvosok, Derrick Rossi kanadai biológius, Sarah Gilbert brit vakcinológus és Philip Felgner amerikai biokémikus.

MUNKÁJUK KIVÁLÓ PÉLDA

“A díjazott kutatók a tudomány történetének egyik legkiemelkedőbb eseményének főszereplői. Munkájuk kiváló példa az alaptudomány fontosságára az egészség védelmében világszinten” – fogalmazott indoklásában a zsűri. A méltatás szerint a tudományos szakemberek alapkutatásban eltöltött hosszú pályafutása vezetett el olyan innovációkhoz, amelyekkel rekordidő alatt lehetett létrehozni a koronavírus elleni hatékony vakcinákat. Emellett akár hírvivő RNS- (mRNS)-alapú vakcinák vagy az adenovírus alapú oltóanyagok használata más betegségekkel szemben is reményt keltő lehet.

17 ORSZÁG 48 JELÖLTJE KÖZÜL NYERTEK HETEN

A hét kutató 17 ország 48 jelöltje közül nyerte el az ötvenezer eurós (17,8 millió forint) pénzjutalommal és a világhírű Joan Miró szobrával járó elismerést, amelyet hagyományosan októberben adnak át Oviedóban ünnepélyes keretek között a spanyol királyi család jelenlétében. A tudomány és technológia kategória díját a múlt évben négy matematikus, a francia Yves Meyer, a belga-amerikai Ingrid Daubechies, az ausztrál-amerikai Terence Tao és a francia-amerikai Emmanuel Candes kapta a nagy digitális adatfájlok, köztük a jpeg-képfájlok tömörítésének fejlesztéséért.

AZ ASZTÚRIA HERCEGNŐJE-DÍJRÓL

Az Asztúria hercegnője-díjat minden évben nyolc kategóriában ítélik oda, az eddig kihirdetett idei győztesek: Marina Abramovic szerb performance-művész, Gloria Steinem amerikai feminista író, újságíró, Amartya Sen indiai közgazdász, filozófus, Teresa Perales spanyol paralimpikon úszó, Emmanuel Carrère francia író és a CAMFED, az afrikai nők oktatásáért tevékenykedő nemzetközi civil szervezet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb