Kikapcs

Münchenben nincs szivárvány, Szegeden igen: pénteken meleg házasságkötéseket tartanak a Széchenyi téren

Ami Münchenben a labdarúgó EB kapcsán nem jött össze, Szegeden – egy kicsit más formában – igen: a Pride Hónap első napján szimbolikus meleg házasságkötéseket tartanak a Széchenyi téri szökőkútnál. Az eseményről Vida Évát, a szervező Amnesty International regionális koordinátorát kérdezte Bartok Zsófi kolléganőnk.

PÉNTEKEN EGY KICSIT SZEGEDEN IS LESZ PRIDE, KAMIONOK ÉS HANGOS ZENE NÉLKÜL

“Június 25-én kezdődik a Pride Hónap, ennek pont az első napjára esik a Szabad a Házasság Szegeden című eseményünk, melyet a szegedi LMBT Közösségért Non-formális Csoport vezetőjével, Halászi Krisztinával közösen szervezünk. Az apropó, hogy a meleg párok jelenleg nem köthetnek házasságot Magyarországon, ez ellen szeretnénk fellépni, egyben megmutatni, hogy szeretni emberi jog” – nyilatkozta Vida Éva, az Amnesty International regionális koordinátora.

JANUÁR ÓTA AZ AMNESTY INTERNATIONAL SZEGEDEN IS KÉPVISELTETI MAGÁT

“Január óta az Amnesty International Szegeden is képviselteti magát, akkor kezdtem el regionális koordinátorként tevékenykedni” – magyarázta Vida Éva, aki arról is beszámolt, a jövőben többször is meg fognak jelenni a fent említett szegedi LMBT közösséggel, azt szeretnék, ha minél több ember képbe kerülne azzal, hogy mely alapvető emberi jogok valósulnak meg jelenleg Magyarországon és melyek nem.

PÉNTEK DÉLUTÁN 4-KOR KEZDŐDIK A “SZEGEDI MINI-PRIDE”

A pénteki esemény délután 4-kor kezdődik, mint a koordinátor Bartok Zsófi kolléganőnknek elmondta, a Budapest Pride-dal ellentétben kamionok és hangos zene nélkül. “Egy belsőségesebb hangvételű, kifejezetten békés rendezvényt szeretnénk a szökőkút mellé” – nyilatkozta Vida Éva, aki elmondta:

  • délután 4-től 5-ig gyülekező lesz és beszélgetések, melyekben szeretnének teret adni azoknak, akik elmondanák, milyen emberi jogi sértések áldozatai lettek,
  • 5-től indulnak a “szertartások”, melyeken a tapasztalataik szerint nem csak melegek szoktak részt venni: korábban, Budapesten volt, aki egy üveg borral vagy saját magával házasodott össze,
  • a szimbolikus ceremóniákat a városháza előtti szökőkútnál tartják majd meg, a résztvevők gyűrűt és oklevelet kapnak,
  • mindenki külön-külön járulhat majd az “oltárhoz”, de szeretnének a végén egy nagy, színes csapatfotót is, az esemény este 7-kor ér majd véget.

 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb