Mindenmás

Kriminológus: szó sem volt szerelemről, teljesen más áll a szegedi kettős gyilkosság hátterében

“Sok, ép ésszel felfoghatatlan bűncselekménnyel találkoztunk már a kriminológiai intézetben az idők során, de a szegedi eset feltétlenül a legszörnyűbbek és a leginkább elítélendőek közé tartozik” – nyilatkozta az Indexnek Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője, akinek segítségével azt próbálták kideríteni, mi járhatott a szegedi kettős gyilkosságot elkövető szegedi gyógyszerész fejében.

SZÓ SEM VOLT SZERELEMFÉLTÉSRŐL

“Szerelemről itt szó sincs, mert ha igazán szeretek valakit, csak jót akarok, sosem tudnék neki ártani” – nyilatkozta a szakember arra a kérdésre, hogy ilyen esetben helytálló-e a “szerelemféltés” kifejezés. Mint mondta, a kollégáival éppen ezért azt gondolják, helyesebb inkább féltékenységről és beteges birtoklási, kisajátítási vágyról beszélni. Különösen azért, mert abból a szempontból igen speciális bűncselekmény történt Szegeden a hétvégén, hogy a rendelkezésre álló információk szerint semmiféle kölcsönös érzelmi-partneri kapcsolat nem volt az áldozattá váló hölgy és az elkövető között.

A meggyilkolt 24 éves szegedi lány szülei szerint csupán néhányszor találkoztak a fiatalok, nem volt köztük különösebben szoros kapocs. “Kialakult egy viszonzatlan vonzalom, és minden bizonnyal egy őrült féltékenység lehetett úrrá a tettesen, amikor megtudta, hogy az áldozatnak barátja van” – véli az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője.

Mint kifejtette, többnyire férfi elkövetők jellemzően szakítás után szoktak a volt párjuk sérelmére hasonló bűncselekményeket elkövetni, mert képtelenek a leválást elviselni, megfelelően kezelni. Sokszor még akkor sem, ha ezek a férfiak látszólag továbblépve már új párkapcsolatban élnek.

MI JÁRHATOTT A GYILKOS FEJÉBEN?

A beszélgetés folytatásában az Index riportere azt firtatta, hogy lehetett képes az elkövető a korábban már többször is leírt kegyetlenségre (ezt most tényleg nem írnánk le mégegyszer). A kriminológus szerint ahhoz, hogy erre pontosan lehessen válaszolni, igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye kellene, amire ugye már nincs lehetőség. “Azt így is valószínűsíthetjük, hogy a tettes részéről egy mániákus fantáziálás előzte meg a gyilkosságot. Ami szintén erősen megdöbbentő a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy nem egy hirtelen felindulásból elkövetett, szituatív bűncselekményről beszélünk, az elkövető a leszámolást előre eltervezhette, jó ideje készülhetett erre. Többek között fegyvertartási engedélyt és lőfegyvert is szerzett. Az erőszakot egyfelől értelmezhetjük egyfajta bosszúállásként, másfelől a céljai eléréseként. A történteket semmiképp nem sorolnám a szexuális jelegű emberölés kategóriájába, amikor valaki azért gyilkol, hogy kiélje az aberrált nemi vágyait” – fejtette ki véleményét Nagy László Tibor.

RENDKÍVÜL SÚLYOS MENTÁLIS PROBLÉMÁK HÚZÓDHATTAK MEG A HÁTTÉRBEN

Arra a kérdésre, hogy pszichopata volt-e a 28 éves szegedi gyilkos, a szakértő azt felelte, ezt pontosan csak egy alapos igazságügyi elmeorvos szakértői vizsgálat tudta volna megállapítani. Nagy szerint e nélkül is határozottan állítható, hogy az elkövetőnek minimum súlyos személyiségzavara volt, rendkívül komoly mentális problémák húzódhattak a háttérben. Mint kifejtette, egy torz lelkületű, egoista, öntörvényű személyiségről lehet szó, akit nem érdekel, hogy mit érez vagy mit gondol a másik:

“A tudata teljesen beszűkült, és egyszerűen megszűnt számára az önuralom, a racionális kontroll. Emberi lényből egy ösztönlénnyé vált, átszakadt a morális gát. Az elhatalmasodó érzések maximálisan kiiktatták az erkölcsi fékrendszert. Nagy eséllyel azt élhette meg, hogy teljesen elhatalmasodik felette, mindent felülír a düh, esetleg hogy a saját kifordult elméje szerint mindenáron igazságot kell szolgáltatnia az önérzetét ért sérelmek miatt.”

“Az ilyen személyiségek tényleg nem látják magukat kívülről” – fejtette ki Nagy, aki szerint a szegedi gyógyszerészhez hasonló karaktereknek a legritkább esetben van betegség-, illetve problématudata. 

EGYELŐRE TALÁNY, HOGYAN TUDOTT FEGYVERHEZ JUTNI

Magyarországon nem olyan egyszerű fegyverhez jutni, mint például az Egyesült Államokban. Persze, ha valaki nagyon akar, tud fegyvert szerezni, ráadásul, mint most, legálisan is – jelentette ki a kriminológus. “Ha itthon lőfegyveres gyilkosság történik, az elkövető gyakran szakmájából vagy hobbijából adódóan eleve rendelkezik fegyverrel. Itt, mivel nem például vadász, hanem gyógyszerész volt az illető, ez is arra utal, hogy az elkövető módszeresen és előre kitervelten készült a brutális bűncselekményre” – nyilatkozta a szakember.

Forrás: Index

A teljes interjút IDE kattintva tudod elolvasni.

Ha úgy érzed, krízishelyzetben vagy (vagy valaki a környezetedben úgy tűnik, abban lehet), hívd a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb