Szegedi Arcok

“Imádkoztunk, hogy élve kapják el a lányunk gyilkosát” – először szólaltak meg a hétvégén megölt szegedi lány szülei (videóval, 18+)

- Hirdetés -

“Imádkoztunk, hogy élve kapják el a lányunk gyilkosát” – nyilatkozták az RTL Híradónak annak a szegedi lánynak a szülei, akit a hétvégén barátjával együtt gyilkolt megy egy 28 éves gyógyszerész a Petőfi Sándor sugárúti társasházban. Ez volt az első alkalom, hogy a megtört szülők megszólaljanak a tragikus eset óta.

“Amikor benyitottam a lakásba, akkor tárult elém ez az egész esemény. Iszonyatos vértócsát láttam a földön. Tamás teste ott volt a konyaajtóban, a lakás nappalijában a lányunknak a teteme. Le volt takarva egy nagy takaróval” – mondta az RTL Klubnak az apa. „Nem elég, hogy lelőtte, még meg is gyalázta. Én ezt anyaként nem tudom elfogadni. Remélem nem volt tudatánál, amikor ezt a gaztettet csinálta vele” – tette hozzá az anya.

- Hirdetés -

Meg sem próbált összejönni későbbi áldozatával a szegedi kettős gyilkosság elkövetője, bár a lány tartott attól, hogy a rámenős férfi lépéseket tesz – magyarázták a megtört szülők. Elmondásuk szerint a két fiatal néhány hónapja költözött első közös otthonukba, mostanában lett volna az ideje, hogy a lányt bemutassa a családjának a fiú. Fogalmuk sem volt arról, hogy Zoé beteges rajongója, a gyógyszerészként dolgozó V. Dániel is ugyanabban a házban bérelt lakást. A gyilkosnak volt egy saját lakása, az albérlet csak arra kellett neki, hogy onnan figyelje a lányt, akibe már egyetemista korában reménytelenül szerelmes volt. A férfi egyébként pár hete szerezte meg a vadászpuskára érvényes fegyvertartási engedélyt, valószínűleg azért, hogy leszámoljon a lánnyal és annak párjával.

- Hirdetés -

A megtört szülők arról számoltak be az RTL Klubnak, hogy a három fiatal egy hónapja véletlenül összetalálkozott a szegedi oltóponton. A férfi akkor szembesült azzal, hogy lányuknak barátja van. A szülők szerint akkor határozhatta el, hogy megöli a fiatal párt.

KORÁBBAN ÍRTUK: KÉT HUSZONÉVES FIATALT ÖLT MEG SZOMBAT ESTE EGY FIATAL GYÓGYSZERÉSZ SZEGEDEN

Mint arról korábban beszámoltunk, a húszas éveikben járó fiatal felnőttek voltak a vasárnap este felfedezett szegedi kettős emberölés áldozatai. A bűncselekmény a Petőfi Sándor sugárút egyik társasházában történt, a férfi és a nő holttestét vasárnap este fedezték föl. A rendőrség tájékoztatása szerint a kettős gyilkosság szombat éjszaka történt. A bűncselekménnyel egy 28 éves férfit gyanúsítottak, aki elmenekült a helyszínről és autóval elhagyta a várost. Vele szemben elfogatóparancsot adtak ki, de nem sokkal később holtan találták, a gyanú szerint öngyilkos lett.

- Hirdetés - - Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb