Közélet

Napi összefoglaló: újabb enyhítések jönnek, leleplezték, hogy mely Aba-Novák Vilmos festmények költöznek be a múzeumba

Nagy volt a kíváncsiság ma Szegeden, hogy vajon mit jelentenek be az éppen aktuális Kormányinfón. Csupa jó híreket közöltek: 5 és félmillió beoltottnál megszűnik a kötelező maszkhasználat és még a védettségi igazolványoktól is eltekintenek számos helyen. Ma végre elindul a Szegedi Szabadtéri és leleplezték azt is, hogy mely Aba-Novák Vilmos festmények költöznek be a szegedi múzeumba.

MARADTAK AZ ALACSONY SZÁMOK

Újabb 69 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, Csongrád-Csanád megyére szűkítve ez a szám mindössze 2 fő – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön, kiemelve: eddig 5 445 544 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 657 776-an már a második adag vakcinát is megkapták. Az elmúlt 24 órában egyetlen áldozata volt a járványnak, amely természetesen még így is sok.

VISZLÁT MASZKHASZNÁLAT

A Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs és a Gazdasági Operatív Törzs javaslatait a kormány elfogadta, így 5 és félmillió beoltottnál megszűnik a kötelező maszkhasználat és onnantól kezdve nem kell védettségi igazolvány éttermekbe, strandokra, fürdőkbe, szállodákba.

MEGÉRKEZTEK AZ ABA-NOVÁK VILMOS FESTMÉNYEK SZEGEDRE

Aba-Novák Vilmos három, az 1920-as években készült festménye kerül a szegedi Móra Ferenc Múzeumba. Az alkotásokat először a Múzeumok éjszakáján láthatja a nagyközönség, viszont ma leleplezték, hogy mely három mű foglal majd helyet a szegedi Kultúrpalotában.

MA STARTOL A SZEGEDI SZABADTÉRI

Az idén 90 éves Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóestjeként ezúttal is felejthetetlen szimfonikus zenekari élménnyel lesz gazdagabb Szeged, melyet a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában élvezhetünk. A produkciót egy extravagáns, nagy szabású, 82 méteres magasságig felkúszó fényfestés teszi igazán felejthetetlenné, melyet a mórahalmi Kolo Kulturális Központ és Mórahalom önkormányzata valósít meg. A produkció kapcsán Nógrádi Zoltánt, a Hild-díjas homokhátsági város polgármesterét faggattuk.

MÉG EGY NAPIG MARAD A VÖRÖS KÓD

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) várhatóan pénteken este nyolc óráig meghosszabbítja a hétfőn országosan életbe lépett vörös kódot, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján csütörtökön és pénteken is meghaladja a 27 fokot a napi középhőmérséklet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb