Mindenmás

Akár 120 ezer forintos ösztöndíjjal is kezdhetnek az elsőévesek az SZTE-n, az egyetem az ösztöndíj forrását nemrég a háromszorosára növelte

A Szegedi Tudományegyetem továbbra is az ország legjobb egyeteme a legfontosabb nemzetközi rangsor szerint, és kiemelkedően magas ösztöndíjakkal támogatja a diákjait. Az intézmény nemrég háromszorosára emelte a START-ösztöndíja keretösszegét, hogy még több, az egyetemre első helyen jelentkező, felvételt nyert diák tanulmányaihoz nyújtson segítséget – írja az Index.

A világ egyetemeit értékelő QS rangsor (QS World University Rankings) szerint a Szegedi Tudományegyetem 2012 óta a legjobb felsőoktatási intézmény Magyarországon. Pozícióját az idén is megőrizte: a legújabb, 2021 júniusában közzétett listán az SZTE az 551-560. helyezést érte el, és ismét megelőzte a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemet és a Pécsi Tudományegyetemet is.

AZ EGYETEM SZINTE MINDEN MÉRŐSZÁMA EMELKEDETT A TAVALYI ÉVHEZ VISZONYÍTVA

A globális listára kerülés feltételeihez tartozik a több képzési szinten folytatott oktatási tevékenység, a tudományterületi sokszínűség és a nemzetközileg látható publikációs aktivitás. Az intézmények világrangsorban elfoglalt helyét hat szempont alapján határozták meg: figyelembe vették az intézmény akadémiai elismertségét, a munkaadók visszajelzéseit, az oktatók és a hallgatók arányát, valamint a tudományos munkák idézettségét, és számított a nemzetközi hallgatók és a nemzetközi oktatók, kutatók aránya is. A Szegedi Tudományegyetem szinte minden mérőszáma emelkedett a tavalyi évhez viszonyítva.

EMELKEDETT AZ ÖSZTÖNDÍJ KERETÖSSZEGE IS

A Szegedi Tudományegyetem nemcsak a hallgatók, hanem az ide felvételiző középiskolások fejlődését is segíti. “A cél továbbra is az, hogy a legtehetségesebb diákokat Szegedre vonzzuk, és tehetséggondozásukra a későbbiekben is kiemelt figyelmet fordítsunk” – mondta Dr. Badó Attila professzor, a Szegedi Tudományegyetem Junior Akadémiájának elnöke. Az egyszeri START-ösztöndíjat azok a felvételiző diákok igényelhetik, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetemre, és a felvételijük sikeres. A gólyák minimum 40 ezer, de akár 120 ezer forintos támogatást is nyerhetnek, ami hatalmas segítség az egyetem megkezdésekor. Az ösztöndíj forrását az SZTE nemrég a háromszorosára növelte, így még több diák részesülhet magasabb összegű támogatásban, tette hozzá a professzor.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Belcampo Fernald scandal
'Fel a tetejéhez' gomb