Kikapcs

Megindult az identitás erősítése Szegeden és környékén, színes programokkal készült Csongrád-Csanád Megye Önkormányzata

Hivatalosan is elindult a Csongrád-Csanád megyei identitás erősítés Szegeden és környékén. Ennek kapcsán Csongrád-Csanád Megye Önkormányzata Szentesen, a Kurca-Part Kalandparkban indította útjának rendezvénysorozatát – olvasható a megyei önkormányzat közleményében.

Mint írják, az eseményt Kormányos Sándor a Megyei Közgyűlés tagja nyitotta meg. A Garaboly Gasztro – és Kézműves Piac által a megye különböző termelői mutatták be a portékáikat, többek között a résztvevők kóstolhattak kecskesajtot, mézet, levendulatermékeket, tartósítószer mentes lekvárokat és szörpöket, ismerkedhettek gombásszal, üvegművessel, szappankészítővel, kézművesekkel, megcsodálhatták a gobleineket, festményeket.

SZÍNES PROGRAMOKKAL TELT A NAP

A rendezvény alkalmával lehetőség nyílt közlekedésbiztonsági bemutató megtekintésére, illetve a lovas hagyományaink felelevenítésére. A megjelenteknek alkalmuk nyílt fogászati szűrővizsgálatra, szájhigiéniás vizsgálatra, általános állapotfelmérésre, vérnyomás-és vércukor mérésre a SZOTE On Tour jóvoltából. Elsajátíthatták az elsősegélynyújtás és újraélesztés technikáit a Magyar Vöröskereszt munkatársai közreműködésével. A rendezvényen Dohorné Kostyál Zsuzsanna, a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatója értéktári bemutatót tartott és hungarikum játszóházzal mutatkozott be a látogatóknak. A színpadon a nap folyamán a megyei sportegyesületek közül a HIKO Alapítvány karate bemutatója, majd a Kiss Bálint Kötélugró Egyesület produkciója szórakoztatta a megjelenteket.

CITERAZENEKAR, NÉPTÁNC ÉS TÁNCHÁZ IS VOLT

A délután második felében a Pengető Citerazenekar vonta be a közönséget a népi hagyományok világába, amelynek folytatásaként a Jövőnkért Néptáncegyüttes mutatott be Szilágysági, Gagybátori és Dél-Alföldi táncokat. A bemutató után, táncház keretében, a kicsik és nagyok is táncolhattak profi táncosokkal. A színpadi műsor Kabai Alex műsorával fejeződött be.
A Csongrád – Csanád Megyei Önkormányzat következő programja szepteber 10-én lesz, ezúttal Szegeden.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb