Kikapcs

Élőben jelentkezünk az SZTE Pont Ott Partiról, íme a 2021-es ponthatárok

Ma végre eljött az a nap, amit minden felvételiző nagyon várt már! Este 8 órakor ugyanis érkeznek a hivatalos felvételi ponthatárok! Ezeket az izgalmas pillanatokat pedig együtt élhetik át a leendő hallgatók az SZTE Pont Ott Partiján, a Dugonics téren, ahol a végzett középiskolások óriáskivetítőn követhetik nyomon, hogy melyik szakra mennyi pont kell a bejutashoz. Ha nem vagy ott a helyszínen, de már lerágod a körmöd az izgalomtól a monitor előtt, tarts velünk, mert cikkünkben élőben közvetítjük a ponthatárok kihirdetését!

A rendezvényt Prof. Dr. Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettesének köszöntője nyitotta meg. Elmondta, hogy nagyon örül neki, hogy ilyen sokan összejöttek a diákok ezen az estén, a Dugonics téren és reméli, sokaknak hatalmas örömhírrel zárul a ponthatárok kihirdetése és minél többen az SZTE diákjaként kezdik meg szeptemberben az egyetemi éveiket.

ÍME A 2021 -ES PONTHATÁROK AZ SZTE LEGNÉPSZERŰBB SZAKJAIN:

A ponthatárokat, amint megjelennek a kijelzőn, máris írjuk nektek!

Állam- és Jogtudományi Kar (SZTE-ÁJK)

  • nemzetközi tanulmányok: 400
  • jogász: 433

Általános Orvostudományi Kar (SZTE-ÁOK)

  • általános orvos: 414

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (SZTE-BTK)

  • kommunikáció- és médiatudomány: 400
  • pszichológia:435

Fogorvostudományi Kar (SZTE-FOK)

  • fogorvos: 405

Gyógyszerésztudományi Kar (SZTE-GYTK)

  • gyógyszerész: 382

Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (SZTE-JGYPK)

  • gazdaságinformatikus: 240

Mérnöki Kar (SZTE-MK) 

  • gépészmérnök : 280

Természettudományi és Informatikai Kar (SZTE-TTIK)

  • biológia: 282
  • fizika: 325
  • földrajz:284
  • matematika: 304
  • villamosmérnök:285

És véget ért a 2021-es pontkihirdetés, innentől fogva a bulié a főszerep, az est további részében az SZTE új hallgatóinak Azahriah garantálja a felhőtlen ünneplést. A felvételi pontok részletes listájával holnap jelentkezünk!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb