KözéletSmart Szeged

Nemesi Pál: „Hosszú évtizedek óta most van a legnagyobb esélyünk történelmi fejlődést elérni”

„Hosszú évtizedek óta most van a legnagyobb esélyünk történelmi fejlődést elérni” – mondta Nemesi Pál, a dél-alföldi gazdaságfejlesztési zóna kormánybiztosa a Figyelőnek adott interjúban, amelyben többek között:

  • a régió agrárlehetőségeiről,
  • a négy évtizede terítéken lévő szegedi déli Tisza-hídról,
  • és az éghajlatváltozással járó kiszáradásról is beszélt.

A HAMADIK HÍDON ÁTHALADÓKTÓL SEM FOGJA MEGKÉRDEZNI SENKI, KIRE SZAVAZTAK

“Szegeden mindenki erről beszél, és sajnos sokan már nem nagyon tudnak hinni benne” – nyilatkozta a dél-alföldi gazdaságfejlesztési zóna kormánybiztosa a Figyelőnek, majd hozzá tette, a kérdéskör 1970 óta ír róla a sajtó, hogy na, majd most megépül.

Mint mondta, mostanában minden héten egyeztet a fővárosi a szakkollégákkal a projekt gyorsításán, reméli, hogy három-négy éven belül már akár át is tekerhetünk a szegedi déli hídon.

Két fontos javaslata volt, rögtön az elején, Budapesten:

  • legyen ütemezett a kivitelezés, hogy a közúti híd a lehető leggyorsabb ütemben megépüljön,
  • legyen 2×2 sávos, gyalogos és kerékpáros, rögtön már az első szakaszban.

“Nincs megállás, folyamatosan menedzseljük a projektet, mert aki ismer, tudja: minden titulusomban azért harcoltam és dolgozom most is, hogy a híd megépüljön” – magyarázta Nemesi Pál, mint kifejtette, a szegedi városvezetéssel megegyező a véleményük: kell intermodális csomópont, és a tervezők megvalósíthatósági tanulmánytervét is kölcsönösen támogatják.

“A mai világban a közös nevező nagy kincs, de a hídon áthaladóktól sem fogja senki megkérdezni, kire szavaztak. Minden szegedi polgár egyformán élvezheti majd az átkelő jótékony hatásait” – zárta a harmadik híddal kapcsolatos gondolatait a kormánybiztos.

KORONAVÍRUS, HIBERNÁLT GAZDASÁG, SZEGED

“Munkatársainkkal folyamatosan rajta tartjuk az ujjunkat a régió gazdasági lüktetésén, érezzük, hol, mikor, hogyan kell segíteni. A térséget Budapesten is képviseljük, nem vagyunk csendben, mert a cél nemes: minden idők legnagyobb fejlődését szükséges véghez vinni, hogy az itteni polgárok az őket megillető komfortban éljenek” – válaszolt Nemesi Pál az elmúlt egy év gazdasági eredményeiről szóló kérdésre.

A kormánybiztos és kollégái egy Szeged jövőjét építő szakmai csoportot szerveztek, melynek kapcsán azt nyilatkozta, nem volt kis feladat, de ki tudták alakítani a közös nevezőt. “Februárban személyesen felkértem Botka László szegedi polgármestert egy szakmai csapat felállítására, amelyre azonnal igent mondott. Aki szegedi, biztosan hallott a déli Tisza-híd építéséről. Nagyon régóta készül a projekt, és a közös nevezővel, úgy érzem, sikerült új lendületet adni neki. A híd nem csak infrastrukturális szempontok miatt fontos, Szeged gazdasági fejlődésének az alappillére is. Szerencsére a kormány kitartó munkájának is köszönhetően az elmúlt időben érkeztek a Dél-Alföldre nemzetközi befektetők, és a kkv-szektor is kezd újra magára találni a pandémia okozta sokk után” – magyarázta.

A kormánybiztos szerint a kutatás-fejlesztésben kiemelkedő potenciál van a Dél-Alföldön: “Ezt a világszínvonalú tudást itt kell tudnunk beépíteni a gazdaságba, a versenyképességünket helyben kell felturbózni. Ez azért is lényeges, mert csak minőségi munkahelyek megteremtésével biztosítható minőségi élet az itt élőknek, így tudjuk megállítani a régió népességfogyását, sőt idővel megfordítani e tendenciát. Európa leggyorsabb gazdasági újraindítása a célunk.”

NEMESI PÁL A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV TÖRZS ÜLÉSEINEK EGYETLEN SZEGEDI RÉSZTVEVŐJE

A kormánybiztos a gazdasági élet újraindításán dolgozó operatív törzs üléseinek is résztvevője. Úgy gondolja, ha igyekszünk valahogy sorrendet állítani a szükségletek között, akkor az első, hogy befektetőket kell idecsábítani, s a meglévő cégek versenyképességét, exportpiacokra lépését kell segíteni. Nagy feladat a munkaerő megoldása, a megfelelő infrastruktúra kialakítása is. Mint kifejtette, minden hétre jut egy-egy fejlesztés, ami a járvány okozta gazdasági lassulás utáni újraindítás közepette külön öröm, mert a mostani válság kezelésében ez a kormány nem megszorít, hanem adókedvezményekkel, kiemelkedő vállalati támogatásokkal éri el a kimagasló gazdasági fejlődést.

EGY LÉTFONTOSSÁGÚ PROJEKT, AMI IGAZI SIKERSZTORI LETT: VÍZVISSZAPÓTLÁS A HOMOKHÁTSÁGON

Igazi sikersztori a Szeged melletti homokhátság vízvisszapótlásának a kérdése, mint a kormánybiztos elmondta, ez (is) szívügye, és örül, hogy hamarosan minden a helyére kerül. “A Duna–Tisza közi homokhátságot különösen súlyosan érinti az éghajlatváltozással járó kiszáradás, mivel a terület hátszerűen emelkedik ki. Így a tájnak gyakorlatilag nincs felszíni vízforrása. A klímakrízisre adott válaszokon már jó néhányan dolgoztak előttem is, és most kitartó munkával, sokak segítségével sikerült új lendületet adni e kiemelten fontos projektnek. Nem akarok nagy szavakat használni, de nem kisebb dologról van szó, mint a jövőnkről. A homokhátság vízvisszapótlását meg fogjuk oldani” – jelentette ki Nemesi Pál.

A teljes interjút IDE kattintva találod.

Forrás: Figyelő.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb