Sport

Visszavonulni? Sorry, nem ma fogunk: Cseh László döntős 200 vegyesen!

Sűrű csütörtök reggelre ébredtünk Szegeden: a világbajnok Kapás Boglárka negyedikként végzett női 200 méteres pillangóúszásban, majd a női 4×200 méteres gyorsváltót is hozzásegítette egy hetedik helyhez. Németh Nándor 8. lett férfi 100 gyorson, Telegdy Ádám döntőbe jutott 200 háton, Cseh László pedig ismét az arcába nevetett a visszavonulásnak, parádés úszással kiharcolta a finálét 200 vegyesen!

Szeged 365 reggeli, olimpiai összefoglaló, szegedieknek.

CSEH LÁSZLÓ EGY NAPPAL MEGHOSSZABBÍTOTTA PÁLYAFUTÁSÁT

Cseh László a csütörtöki elődöntőből a nyolcadik helyen bejutott a pénteki fináléba 200 méter vegyesen a tokiói olimpia úszóversenyén, így egy újabb nappal hosszabbította meg pályafutását.

Az utolsó versenyén szereplő 35 éves Cseh – aki ebben a számban Pekingben ezüst-, Londonban bronzérmes volt – nagyszerűen kezdett, a pillangó és a hát után is elsőként fordult. Ugyanakkor mellen már visszaesett a harmadik helyre, a gyorson jól tartotta magát, végül 1:57.64 perccel futamában negyedikként csapott a célba, ami éppen elég volt a döntőbe jutáshoz.

“Már az előfutam után is örültem, most még jobban. Ilyen erős mezőnyben szép eredmény ez. A mostani, ötödik olimpiámon vagyok a legfelszabadultabb, mert nincs rajtam teher és nyomás. Elfogadtam, milyen életszakaszban járok. Azért hogy ne legyek teljesen elégedett, az idő lehetne jobb” – mondta Cseh, aki kisebb lábsérüléssel is bajlódik, amely mellen zavarja, de megjegyezte, ezúttal nem érzett fájdalmat.

A továbbjutás azt jelenti, hogy pénteken zárja le kiemelkedő karrierjét, melyet többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelez. A 200 méter vegyes fináléját pénteken – közép-európai idő szerint – 4.16-kor rendezik.

KAPÁS HARMADIKKÉNT JUTOTT A FINÁLÉBA

Az úszóversenyek csütörtöki napján újabb magyar éremben reménykedhettünk, hiszen a délelőtti programban rendezték a női 200 méteres pillangóúszás döntőjét, amelynek aktuális világbajnoka, Kapás Boglárka harmadikként jutott a fináléba. Rajta kívül Németh Nándor is döntőzött a királyszámban, férfi 100 gyorson, ahova 47.81-es egyéni csúccsal kvalifikált.

NEM JUTOTT DÖNTŐBE A NŐI TŐRVÁLOGATOTTUNK

A magyar női tőrválogatott kikapott Kanadától, így utolsó mérkőzésén a hetedik helyért léphet pástra a fegyvernem csütörtöki csapatversenyében a tokiói olimpián.

A Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra összeállítású együttes az olaszoktól elszenvedett vereség után második találkozóján 45-33-ra maradt alul. A helyosztóra magyar idő szerint 8.10-től kerül sor a Makuhari Rendezvényközpont B csarnokában.

A csapat tagja egyébként a magyar olimpiai küldöttség egyik zászlóvivője, Mohamed Aida is. Amennyiben a 45 esztendős vívó lehetőséget kap, úgy magyar rekorderként hetedszer vesz részt nyári játékokon. Az 1993-ban világbajnoki második, 2007-ben csapatban Európa-bajnok Mohamed egyéniben a 2004-es, csapatban az 1996-os és 2008-as olimpián negyedik volt.

TAROLT A FÉRFI VÍZILABDA VÁLOGATOTTUNK

A magyar válogatott a papírformát érvényesítve 23-1-re legyőzte csütörtökön a dél-afrikai együttest a tokiói olimpia férfi vízilabdatornájának harmadik fordulójában.

Forrás és fotók: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb