Közélet

Rusvai Miklós: Ismét kötelezővé tehetik a maszkviselést, ha nő a fertőzöttek száma

A Magyar Hírlapnak nyilatkozott röviden Rusvai Miklós, aki azt mondta: augusztusban az esetszám növekedése várható, emiatt pedig elképzelhető, hogy hamarosan ismét kötelező lesz a maszkviselés.

Rusvai Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja több helyen is nőni kezdett. Ez azt jelenti, hogy innentől kezdve folyamatos emelkedés várható.

MEREDEK NÖVEKEDÉSRE LEHET SZÁMÍTANI, VISSZATLRHET A MASZK

Szerinte augusztusban a napi esetszámok még csak fokozatosan fognak növekedni, de a nyár végétől, valamint az iskolai tanév kezdetétől meredek növekedésre lehet számítani. Rusvai Miklós arra is kitért, hogy több országban is újabb szabályokat kellett bevetni a delta-variáns terjedése miatt. Magyarországon is hamarosan visszatérhet a maszkviselés – véli a szakember. Úgy látja, elsősorban a bevásárlóközpontokban, a tömegközlekedési eszközökön, illetve a zárt helyeken kell majd maszkot viselni. Ezenkívül a védettségi igazolványt ismét kötelezővé tehetik minden zárt téri eseményen és sportrendezvényen, valamint a résztvevők létszámát is korlátozhatják. Rusvai Miklós azt is elmondta, hogy a delta-variáns esetében viszonylag ritkán jelentkezik íz- és szaglásvesztés, ehelyett inkább légzőszervi, náthaszerű tünetek a jellemzőek. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb